Panteon

Bélyeggyűjteményét részben eladta, részben odaajándékozta bélyegmúzeumunknak. Ő volt az első nagy gyűjtőnk, aki minden külföldről érkezett vételi ajánlatot visszautasítva teljes gyűjteményét a magyar filatélia számára biztosította. Arcképe a donátorok falán őrzi örök emlékét.

Színvonalas Mafitt székfogalóját a „Hadgyakorlatok tábori postája 1914 előtt” címmel az 1996-os szimpoziumon tartotta, melynek szövegét a rendezvény itt bemutatott többnyelvű kiadványa őrzi. Ekkor már egy évvel volt túl e témában írt katalógusa első, magánkiadásán. A második, bővített kiadásra hét évvel múlva került sor, ezúttal már az ArGe Feldpost gondozásában - melynek aktív tagja volt - „Stempel-Handbuch der k.u.k. Feldpost in Österreich-Ungarn 1914-1918” címmel. A tábori posta gyűjtők e vaskos bibliája 372 oldalon katalogizálja és értékeli az Osztrák-Magyar Monarchia tábori posta bélyegzéseit.

Vérbeli kutató filatelista, sokoldalú gyűjtő és kiállító volt. Még hatvanadik évét sem töltötte be, tele volt tervekkel, kutatási célokkal, amikor elhatalmasodó betegsége, amely ellen épp a filatéliába kapaszkodva minden erejével szembeszállt, nem adta meg neki ezt a lehetőséget. Emberfeletti küzdelemben, a sokadik műtét után vett búcsút vett szeretteitől és a filatéliától, amely életének egyik értelmét jelentette.

Tizenöt évesen már a forradalom ügyéért harcolt, annak leverése után mechanikai műszerészként tudta elkezdeni felnőtt pályáját. 1967-ben elhagyta az országot, Svédországban talált Új otthonra. Itt szerezte üzemmérnöki és közgazdász diplomáit és svéd-magyar tolmácsként is hasznosította tudását. Az állampolgárság megszerzése után sokszor jött haza és gyakran látogatott el Erdélybe, hiszen már ekkor már fő gyűjtési területe volt az l944/45-ös helyi kiadások Észak-Erdély és Kárpátalja kiadásainak, felülnyomásainak kutatása, amit akkor még élő szemtanúk felkeresésével és dokumentumok gyűjtésével akart minél teljesebbé tenni. Gerincbetegsége miatt nyugdíjazták, és 1989-ben végleg hazatelepült.

A kilencvenes években teljesedett ki filatelista munkássága, ekkor készítette el kiállítási anyagait a Kárpátalján, Nagyváradon, illetve Zilahon kiadott bélyegekről, az ugyancsak korán elhunyt Néma Péter munkáját folytatva létrehozta ezeknek a csaknem fél évszázadig elhanyagolt területeknek rendkívüli mélységű adatbázisát. A kilencvenes években lett a Magyar Filatéliai Tudományos Társaság tagja, majd hivatalos bélyegszakértő, amit nemcsak speciális tudása, de átfogó bélyegismerete és mindenre kiterjedő érdeklődése, ismeretanyaga is indokolt. Ekkor vállalta a külföldi bélyegeket gyűjtők szakosztályi titkári feladatának ellátását, amiről azonban elhatalmasodó betegsége miatt le kellett mondania.

Rátai Gábor halála a magyar filatélia egyik nagy vesztesége, mert épp tudása továbbadásában, a helyi kiadások gyűjtésének népszerűsítésében akadályozta meg őt a sors. Hiányozik számunkra személyisége, mosolygós-szúrós tekintete is, és ízes beszéde már csak emlékeinkben tolul majd fel. Őt magát második hazája fogadta be: végakarata szerint hamvait Stockholm közelében szórják a tengerbe.

Életműve nemcsak szép példája annak, hogy a bélyeggyűjtés magas fokú művelése milyen szoros kötődést és életcélt jelenthet, hanem azt is sugallja, hogy sokkal jobban kell figyelnünk egymásra, hogy az egyes gyűjtők mécsesének lángocskái ne szétszórt fénypontok legyenek, hanem közös tüzünk világosságot és meleget adó együttes forrásai. A közös cél és a közös tettek a biztosítékai annak is, hogy a hozzá hasonló filatelistáink emlékét, akik értelmüket és szívüket a ügyünk szolgálatába állították, nem engedhetjük feledésbe merülni.

Tatán született, (eredeti nevén Rohrbacher) középiskoláit ugyanott és Győrött, jogi tanulmányait Győrött és Budapesten végezte. 1891-ben a győri rendőrség szolgálatába lépett. Itt írta szakmai körökben figyelmet keltő első munkáját, amelynek hatására a budapesti főkapitánya fogalmazónak hívta meg saját szervezetéhez. A budapesti rendőrségtől mint főkapitány-helyettes vonult nyugdíjba 1926-ban. Aktív kora alatt számos önálló kiadványa és mintegy 400 szakcikke jelent meg. Filatélia szakírói munkássága szintén jelentős, és kiterjedt a saját koráig megjelent valamennyi magyar bélyegre. Csak példaként: 1921-ben a LEHE jelentette meg „Kőnyomatosaink” majd 1924-ben ” Az utolsó krajcárosaink, a fekete értékszámúak. (1888, 1898, 1899)” és a „Magyar Postabélyegek 1870-1916 című munkáit, melyekre a Monográfia szerzői is sűrűn hivatkoznak.

Gyűjteményét 1901-ben említik filatéliai szaklapban a nemzetközileg is ismert, hazai élvonalba tartozók között. Első bélyegszakértőnket tiszteljük benne, mert az 1906-ban alakult „Hunnia Bélyeggyűjtő Szövetség” által létrehozott bélyegvizsgáló állomás a bélyegek vizsgálatával mit „kiváló filatelistánkat” bízta meg.

Közismert és elismert szaktekintély volt. A mai MABÉOSZ elődje, az 1922. június 13-án végre megalakult a Magyar Bélyeggyűjtő Egyesületek Országos Szövetsége” alakuló ülésén Kölbig Ferenc javaslatára Rédey Miklóst a szövetség korelnökévé, majd a szövetség később indított lapjának első főszerkesztőjévé választotta, és az 1923. december 20-tól 27 közt rendezett II. Országos Levélbélyeggyűjtői Héten a bíráló bizottság tagjaként is működött.

Foglalkozását tekintve állatorvos,
nagy műveltségű és széles látókörű filatelista. A magyar bélyegek csaknem
minden ágának jó ismerője, az ötvenes évektől bírósági szakértő. Néhány
területen különösen jártas, az Osztrák Posta Magyarországon kiadásokat,
a hírlapilleték-bélyegeket, továbbá az ún. "megszállási" kiadásokat
kitűnően ismerte, de otthon volt a díjjegyesek világában és nem volt idegen
tőle a modern filatélia sem. Kedves és jellemző mondása volt, hogy „az én motívumom a szép bélyeg.”

Bélyegszakértői működésének emlékeként aláírása megtalálható
számos BÉVI (a MABÉOSZ Bélyegvizsgáló Állomása) által vizsgált filatéliai objektumon is.
Kiállítási anyagaival sokszor nyert komoly díjakat, és e munkájával jelentős mértékben hozzájárult a magyar bélyegnek nagyjából 1980-as évek közepéig-végéig tartó, külföldön sajnálatos módon meglehetősen gyenge lábakon álló hírneve öregbítéséhez. A Magyar Bélyegek Monográfiája társszerzője, annak II. és III. kötetében több fejezet szerzője. A Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége
Tudományos Munkaközösségének megalakuláskori (1968) tudományos felelőse,
később elnöke. A hetvenes évek közepén még ott találjuk a Mabéosz vetélkedőjének
zsürijében, mint elnököt. A nyolcvanas évek elején betegsége miatt már egyre
kevésbé aktív, ám tudásának átadásában ekkor sem fukar. A korszak nem kedvezett
ismeretei kellő módon való továbbadásának, de a Monográfia kötetei méltóan
őrzik emlékét. Hűséges tanítványa volt Hrabál László, aki mindig
büszkén vallotta dr. Rend Ferencet tanítómesterének, a Mabéosz aranygyűrűsének
és tiszteleti tagjának.

Budapesti középiskolai tanár, aki 1884. és 1900. között, 16 évig a LEHE első elnöke volt. E minőségében volt a 1886. január 27-i, első - világviszonylatban is a kilencedik feljegyzett, - nemzetközi visszhangot kiváltó magyar bélyegkiállítás egyik fő szervezője is.

Nagy hírű gyűjteménye nemzetközi kiállításokon is több alkalommal az elsők közt szerepelt. Ebben például az 1871-es kőnyomatos sorunk legmagasabb értékű címlete, a 3 krajcáros használatlanul, teljes ívben volt megtalálható, mely feltehetően a posta 1878-ban magánszemélynek eladott maradt készletéből származott.

E gyűjteményt 1905-ben többheti átvételi eljárás után a lipcsei Senf cég vásárolt meg, mintegy 200 ezer Korona (mai vásárlóértéken mintegy 2 millió Euro, vagyis több mint fél milliárd forint) értékben. Ferrary gróf (az 1910-1920-as években a világ legnagyobb gyűjteménye) és más ismert nagy gyűjtemények legszebb magyar és osztrák bélyegei Richter gyűjteményéből származtak. A használatlan kőnyomatos 3 krajcáros ívet a magyar filatélia örök kárára a Senf cég filatéliailag barbár módon feldarabolta és bélyegzőjével hitelesítve egyenként értékesítette, mert ezek közt ma már mindössze csak néhány pár akad.

Amint az eladás ténye nyilvánosságra került, az eladót itthon a szemrehányások özönével árasztották el, mert szerintük azt hazánkban is ugyanolyan jól értékesíthette volna - bár mai szemmel ez még az akkori hazai viszonyokat is tekintve nem tűnik túl valószínűnek. Annyi biztos, hogy ez esetben mai Bélyegmúzeumunk hazai anyaga nyilvánvalóan még gazdagabb lehetne.

Gary Sidney Ryan londoni ügyvéd kétségkívül minden idők leghíresebb magyar származású filatelistája volt. Gyűjtői tevékenységét kezdetben a klasszikus magyar bélyegekre és postatörténetre, majd később, az 1990-es évek fordulójától az illetékbélyegekre koncentrálta. Ezért is támogatta minden lehetséges módon a magyar pénzügyfilatéliai szakirodalom korábbinál magasabb szintre emelését, aminek eredménye lett 1990. és 2013. között három kiváló és nemzetközi sikerű magyar szakkönyv megszületése.

Több jelentős filatéliai irodalmi alkotása közül is kiemelkedik kettő: az 1980-ban angolul megjelent „The cancellations of Hungarian post offices on the first five issues of Austrian stamps, 1850-67, during the Austrian administration” című bélyegzéskatalógusa, melyért még ebben az évben meghívták a tekercs aláírására. Ezt 1888-ban követte a folytatás, melynek megalkotásában korának nagy géniusza, Orbán Ferenc is segítette: „The Cancellations of Hungarian Post Offices on the First Issue of Hungary 1867-1871” címmel. Ezzel újabb, és még magasabb csúcsokat hódított meg: elnyerte a Royal Philatelic Society London Crawford érmét, és következő évben Frankfurtban a ritkán megítélt Irodalmi Nagydíjat is.

Robson Lowe és Ronald Butler társaként Ryan volt az egyik szervezője és alapítója 1990-ben a „The Revenue Society of Great Britain” (későbbi nevén The Revenue Society) pénzügyfilatéliával foglalkozó, azóta is jelentős taglétszámmal működő, sikeres nemzetközi társaságnak. Ezt követően hamarosan, a FIP elnökségében végzett szervező munkájának eredményeként vált lehetségessé, hogy a FIP kiállításokon az illetékbélyegeket befogadták az éremmel díjazható kiállítási versenyosztályok közé.

Bár már nem itthon született, Magyarországot (is) hazájának tekintette és rendszeresen hazalátogatott, ahol számtalan barátja és ismerőse volt. Fontosnak tartotta és ahol csak lehetett, mindenben támogatta a Mafitt céljait és rendezvényeit egyaránt.

Gyűjteményeit még életében magyar filatelisták segítségével bontotta részekre és a Christie’s árverésein keresztül „osztotta szét” az arra igazán érdemes, széles gyűjtői közösség között. Ezért sok magyar gyűjtemény legjobb darabjainál látható még sokáig az „ex Ryan” megjegyzés. Életrajzában az angol wikipédián a gyűjtőket haláláról értesítő e-mail későbbi dátumából származó, valószínűleg kirthatatlan tévedés miatt 2008-nak van feltüntetve - de mi, a vele halála pillanatáig kapcsolatot tartó örökké hálás magyarok, persze pontosan ismerjük a valóságot.

Gyűjtési, kutatási terület: Frankofón országok (Országgyűjtemények). Franciaország bélyegei bilaterális kiállításon:"V" Hivatalos posta Magyarországon (FIP Norvex 97:"V", FIP Bangkok 93, FIP Philakorea 94: "LS". Országos "V" - "Au".) Magyar díjjegyesek (FIP …

Mafitt székfoglaló: Érsekújvári járás postatörténete, 1990. márc. 26.

Filatéliai címek, kitüntetések: Mabéosz kitüntetések, cseh és szlovák kitüntetések

Gyűjtési, kutatási terület: Szlovákia filatéliája

Mafitt székfoglaló: Firmenblindprägungen in Ganzsachen der österreichisch - ungarischen Monarchie als Vorläufer der Firmenlochungen beider Länder

Gyűjtési, kutatási terület: Magyar céglyukasztások

Az 1945-ben született filatelista élete végéig aktív gyűjtő volt. Magyar perfingyűjteménye aranyérmes lett a 2012-ben rendezett első magyar perfinkiállításon. Magyar perfinekről írt katalógusa ez első magyar nyelvű perfinkatalógus megjelenése előtt több mint egy évtizedig szolgálta a gyűjtőket. Az Arge Ungarn tartalmas filatéliai újságjának, a "Mitteilungsblatt"-nak szerkesztője volt 1992 óta több, mint két évtizeden át. …

Az ArGe Ungarn nagy tekintélyű elnöke volt 1997 -2001 között.

A Mafitt alapító tagja

1969-tól kezdve a Filatéliai Szemlében megjelent írásaival fáradhatatlan szorgalommal, számtalan cikkel gazdagította a magyar postai díjjegyes nyomtatványok addig meglehetősen elhanyagolt szakirodalmát. Munkásságának eredménye mind díjjegyeseink mind azok típusainak úttörő katalogizálása, mely 1983-89 közt jelent meg három kötetben, összesen több, mint 500 oldalon. Neve a magyar filatelisták számára a Simády-katalógusszámok mindennapos gyűjtői és árverési használata folytán vált halhatatlanná.

Mafitt székfoglaló:
Újabb kutatási adalékok az 1867. évi első
magyar bélyeg történetéhez (1990)
Filatéliai címek, kitüntetések:
MABEOSZ: bronz kitünető jelvény, Térfi Béla (1975)
és Kossa István (2002) irodalmi vándordíj
Gervay Mihály-díj (2001)

A magyar Filateliai Vállalat, majd a Bélyegmúzeum munkatársaként dolgozott.
A Bélyegmúzeumban a magyar és világ bélyeganyaggal foglalkozott és az 1871-1925
közötti klasszikus magyar bélyeganyag, valamint számos speciális területet felölelő
gyűjtemény kezelője volt.
Az 1971. évi világkiállításra Madarász Gyula bélyegszakértő irányítása alatt
feldolgozta az 1971. évi Magyarországon gyártott bélyegeket, a kőnyomatos sorozat
ívrekonstrukcióit. Ez a gyűjtemény 1982-ben Párizsban a francia-magyar nemzetközi
kiállításon ezüstéremrangú oklevelet és emlékérmet kapott.

Történeti kutatást végzett a Magyar Országos Levéltárban. A feltárt dokumentumok
alapján könyvekben dolgozta fel az 1867. évi bélyegkiadás, az 1848-49-es
magyar szabadságharc posta-, valamint tábori postájának történetét. Könyveivel
nemzetközi bélyegkiállításokon számos érmet és oklevelet nyert.
A Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége 1980-ban Térfi Béla, 2002-ben Kossa
István irodalmi vándordíjjal ismerte el publikációs munkáját.

1973-tól a MABEOSZ tagja volt. Alapító tagja volt 1975-ben a Magyar Filatéliatörténeti
Tudományos Társaságnak, 1991-ben pedig a Magyar Filatéliai Tudományos társaság
(Mafitt) felvette tagjai közé. A Mafitt 1996. évi magyar posta - és bélyegtörténeti
világtalálkozóján és a 2000. évi osztrák-magyar találkozón előadást tartott.

Az utóbbi évek divatos frázisa, hogy "mindez nem jött volna létre,
ha nincs……." - nos, a magyar filatélia számos vívmánya, eredménye,
szakirodalmi alkotása nem jött volna létre, ha nincs Surányi László.

A Mafitt megalakításának egyik fő motorja, aki a Társaság megalakulásának
évében (1989) már 74 éves volt. Más ilyenkor már otthon ücsörög a televízió
előtt, vagy szundikál a kiskertben, ő pedig fiatalokat megszégyenítően
szervezett, intézkedett, dolgozott, újabb és újabb ötleteket csiholva
magából. Egészen haláláig tevékeny és fiatalos maradt, és bár szép életkort
ért meg - 82 évesen távozott el közülünk, egy tavaszi estén csendesen
elaludva -, soha nem jutott eszünkbe, hogy megöregedett. Ő fiatal
maradt, csak fizikuma fáradt el, az 1996-os szimpóziumon már reszketett
a keze, amikor a táblára írt, de lelkületén, lendületén nem fogott az
idő.

Elkötelezett baloldali ember volt, fiatalságának megpróbáltatásai és
hatásai meghatározták világszemléletét. Hatgyermekes családból származott,
apja vágóhídi munkásként tartotta el a családot. Elemi és polgári iskoláit
Debrecenben végezte. Tehetségére cserkészparancsnoka is felfigyelt, de
gimnáziumba íratásához hiányzott a pénz. Szabóinas, majd elektrotechnikus
tanuló lett. Édesanyját l5 évesen veszítette el, a család Budapestre költözésével
barátait is szülővárosában hagyta. Kereskedőinasként korán a baloldali
mozgalmakhoz csapódott, a Demény-frakcióhoz csatlakozva. 1936-ban vezetőségi
tag lett, majd az Országos Ifjúsági Bizottság tagja. Sok érdekes emberrel
ismerkedik meg, művészekkel, írókkal, zenészekkel, színészekkel. Kórustag,
eszperantista, túravezető, színjátszó.

1940-ben behívták katonának, gyomorfekélye miatt többször került kórházba.
Bátyját 1942-ben a 2. Hadsereg büntetőszázadával a Don-kanyarba vitték
munkaszolgálatra. Ősszel már nem volt az élők sorában. Mivel a családban
már volt hősi halott, egy miniszteri rendelet alapján mentesítették a
szolgálat alól, de 1944-ben mégis behívták munkaszolgálatosként. A bevagonírozás
során megszökött és 1945. január 17-ig bujkált. Az oroszok bejövetelével
felvette a kapcsolatot régi elvbarátaival, a fővárosi közigazgatásnál
dolgozott, majd V. kerületi KMP ifjúsági titkár lett. Pártmegbízásból
kerül a cserkészethez, 1945-ben részt vett a moissoni Jamboreen Franciaországban.
1948-tól a Cserkészszövetség elnöke, az iskolák államosítása és a cserkészet
megszüntetése után feladatként a csillebérci úttörőtábor szervezésével,
építésével és vezetésével bízták meg. Szervezi az ifjúsági munkát, közben
tanári diplomát szerez.

1956 után az úttörőmozgalom vezetője. 1959-ben a Külügyminisztériumba
hívják, ahol először a magyar emigrációval foglalkozik. Ebben az időben
már egyre többet foglalkozik filatéliával (módszertani könyvecskéje a
fiataloknak már korábban megjelent), részt vesz a Mabéosz munkájában,
a Magyar Bélyegek Monográfiája szerkesztésében.

Külügyi tevékenysége öt éven át Bécshez kötötte, ahol a nagykövet helyetteseként
- időszakosan ügyvivőként - tevékenykedett. Ezt követően négy
évet tölt itthoni munkával, majd Nyugat-Berlinbe küldik, ahol megszervezi
és három évig vezeti az első magyar külképviseletet (konzulátust). 1977-ben
tér haza és egészségi állapota miatt nyugdíjazását kéri. Budapestről Perbálra
költözik.

Filatéliai tevékenysége ekkor csúcsosodik ki - mindenütt ott van, ahol
szükség lehet rá. Főleg a szakirodalmi hiányosságok felszámolását szorgalmazza
az Irodalmi Bizottság elnökeként. A Szövetség alelnöke, tekintélyét igyekszik
a fejlődés szolgálatába állítani, akár a Nyugattal való kapcsolat, akár
a megszállási bélyegek elfogadottságának, vagy akár a megkövesedett szövetségi
mechanizmusok felszámolása tekintetében. Pákozdi László halála után a
Philatelica főszekesztőjeként minden kör számára ingyenessé akarta tenni
a periodikát. 1982-ben elindítja, szervezi és megvalósítja a Gondolat
Kiadó közreműködésével A magyar bélyegek kézikönyve kiadását. Szinte egy
személyben tartja a külföldi egyesületekkel a kapcsolatot, Gary Ryan és
Orbán Ferenc személyes jóbarátja. Minden hozzá forduló gyűjtővel levelez,
segít, közbenjár, oktat, vitatkozik. Az 1867-es kiadás ügyének egyik hazai
élharcosa, nagyon nagy szerepe van a bélyegek magyar voltának elismertetésében.
Magánkezdeményezésű emlékív-felülnyomása miatt a Mabéosz elnöksége megfosztja
alelnöki címétől, alantas sajtótámadások is érik, amit derűvel és igazának
tudatában visel.

A nyolcvanas évek második felében a Bélyeglexikon, a közismert nevén
Bér-Makkai-Surányi bélyegzéskatalógus és a Floderer okmánybélyeg-katalógus
létrehozásában és kiadásának tényleges megszervezésében elévülhetetlen
érdemei vannak - ezek a művek nélküle talán soha létre sem jöttek volna.

A Mafitt alelnökeként aktívan és ötletgazdagon szervezte a Társaság életét.
A "Kézikönyv" külföldi kiadásának szerzői jogdíjából hozta létre
a Gervay Mihály Magyar Postatörténeti Alapítványt (sajnos a könyv külföldi
kiadására a szponzor, Julian Clive halála miatt már nem kerülhetett sor).

Mint gyűjtő, korai időszakában munkásmozgalmi témáival tűnt ki, a Monográfia
IV. kötetében pedig részletesen feldolgozta a Tanácsköztársaság kiadásait
és tábori postáját. Később a klasszikus területeken érte el legkomolyabb
kiállítói sikereit, elsősorban az újságbélyegeket, valamint a hírlapilleték-bélyegeket
feldolgozó és sok külföldi kiállításon veretes érmeket hozó gyűjteményeivel
(ez utóbbiak kedvezményes vásárlással a Bélyegmúzeum birtokába kerültek).
Tábori posta és megszállási gyűjteményei is bizonyítják széleskörű érdeklődését.

A Szovjetunió vezérelte szocialista tömb összeomlása után is hű maradt
elveihez, nem fordult szélkakasként, mint sokan mások. Ortodox baloldaliként,
de mindig mély humánummal élte utolsó éveit is. Halálával nagy veszteség
érte a magyar filatéliát, hozzá hasonló szervező és mozgató erő azóta
sincs a bélyeggyűjtés színterén.

Nagyszebeni születésű törvényszéki szakértő, tagja volt a német filatéliai szövetségnek. Díjnyertes, a „Regatul” megszállási felülnyomások ívhely szerinti azonosítását lehetővé tevő, 1046(!) oldalas német nyelvű műve 1935-ben jelent meg két kötetben, „Hohere Philatelie. Die Philatelie der Zukunft.” címmel, mely ma napig e felülnyomások szakértőinek bibliája. Itt bemutatott vizsgálójele nemzetközileg ismert és elismert.

A szlovákiai magyar kulturális élet egyik mozgatórugója, könyv- és lapkiadó, történész szakíró, aki 1990-1995 között Komárom alpolgármestere is volt. Több mint 20 könyv, és számtalan tanulmány fűződik nevéhez. Művei széles témakört ölelnek fel: részben eredeti szakmájához, a mezőgazdasághoz kötődnek, de felkutatta és lexikonba szedte az Árpád-kori templomokat a Nyitrai, a Nagyszombati és a Pozsonyi kerületben és feldolgozta a komáromi hírlapírás 200 éves történetét is. Tagja volt a MABÉOSZ Szlovák és Cseh Szekciójának, annak lapját az Orbis Pictust Dr. Soóky Dezsővel közösen szerkesztette 1994-1999 között.

Ami számunkra legfontosabb: összegyűjtötte és az itt külső borítójával bemutatott könyvében publikálta az 1882-1997. közötti magyar filatelista újságok adatait.

Eperjesen, a Trianon után Csehszlovákiához került felvidéki városban
született. A család kényszerű repatriálása után Sopron, Várpalota, majd
Mád, végül Sárospatak voltak élete állomásainak jelentősebb színhelyei.
Sopronban, a "hűség városában" végezte egyetemi tanulmányait.
Bányamérnökként sem maradt "szakbarbár", humán műveltsége számos
területen azok professzionális művelőiével vetekedett. Mi sem mutatja
ezt jobban annál, hogy fauna témájú bélyeggyűjteménye építésekor új, egyesített
rendszertant dolgozott ki az állatfajokra.

A bélyeggyűjtésben is számos területen hatolt mélyre, a sportbélyegektől
az okmánybélyegekig jelentős gyűjteményeket épített fel. Több kiállítási
anyaggal vívott ki elismerést, így például az ajánlott leveleket
feldolgozó válogatásával, és a határőrvidéki okmánybélyegeket bemutató
kollekcióval, amelyekkel nemzetközi síkon is sikeres volt.

Legjelentősebb gyűjteményét, egyben szakírói munkásságának fő témáját
a magyar posta-bélyegzések alkották, amelyeknek a XX. század utolsó
harmadában legnagyobb tudósa volt (Kostyán Ákos munkáját folytatva). Gyűjteményében
minden magyarországi postahely bélyegzései időrendben szerepeltek egészen
napjainkig. Ezt a hatalmas ismeretanyagot a hozzá hasonlóan nagy tudású
és elkötelezett filatelistával, Márfai Árpáddal együtt egy monografikus
értékelő katalógusban foglalták össze 1995-ben (Magyarország postahivatalainak
és postaügynökségeinek hely-, keletbélyegzései 1971-1920), amely magánkiadásban,
Tomka Iván svájci magyar gyűjtő mecenatúrájának köszönhetően jelent
meg. Sokszorosított formában, viszonylag kis példányszámban - a Bélyegmúzeum
közreműködésével - került a gyűjtőkhöz a szintén ehhez a területhez tartozó
pénzkezelési bélyegzők leírása és értékelése.

Munkásságát a Mafitt Gervay-díjjal ismerte el, a MABÉOSZ Okmány és Illetékbélyeg Gyűjtők
Szakosztálya pedig első elnökévé választotta. E szakosztály „OKMÁNYBÉLYEG” című, évente több alkalommal, évi 100 oldal körüli terjedelemben megjelenő tartalmas lapját 1993-99 között élete utolsó hét évében magas kora ellenére is kitartóan szerkesztette, . Az általa szerkesztett lapszámok ma is elérhetők a szakosztály honlapján.

Hatalmas tudásával sohasem kérkedett, soha nem menedzselte önmagát. Szerény,
egyszerű, befelé forduló, munkájában végtelenül alapos és kitartó mérnök
és filatelista volt, annak a gyűjtőgenerációnak az egyik legnagyobb egyénisége,
amely a XX. század utolsó harmadában vette át a stafétabotot a régi "nagyoktól".
Barátként mindig mindenben számítani lehetett rá, tanácsaival sohasem
fukarkodott, de másokra sohasem erőszakolt rá semmit. Emberként, kutatóként
egyaránt példakép lehet a fiatalabb generációk számára.

Érettségi után az egyetemre nem vették fel, mert „kommunista ellenségnek” volt nevezve, így a Chinoin vegyészeti gyárban kapott állást. Részt vett az 1956-os forradalomban, ami után menekülnie kellett Magyarországról. 1956-ban Amerikába érkezett és Floridában, Miami városában telepedett le. A Coloradói Egyetemen kapta meg a kémiai felsőfokú képzését, majd utána ösztöndíjjal a Clevelandi Egyetemen szerezte meg a doktorátust, a magyar származású Nobel díjas tudós Dr. Oláh György irányításával. Már egyetemi tanulmányai idején is számos találmányt jegyzett az orvos-biológia szakterületen. Később a Miami Egyetem címzetes professzoraként a víztisztítás újabb módszereit kutatta.

Már gyerek korától bélyeggyűjtő volt, amely szenvedélyt Amerikában is magas fokon művelte. Nyugállományba vonulása után minden idejét a filatéliára fordította, és kimeríthetetlen energiája inspirálta a filatélia minden oldalának a művelésére. Aktív tagja volt az amerikai „Society for Hungarian Philately” és az angliai „Hungarian Philatelic Society of Great Britain” szervezeteknek, de a Mafittnak is. Több kiállítási gyűjteménye is volt, az egyik legsikeresebb a legkorábbi magyar légiposta történetét dolgozta fel és nyert vele Amerikában számos aranyérmet. Hatalmas gyűjteményei voltak a légipostán kívül a magyar megszállási bélyegekből, a magyar tengeri postából (Peterdi levelek), de intenzíven foglalkozott az 1945-46-os inflációval is. 1995-ben Bob Morgannal közösen elindították a hiperinfláció alatt létező légiposta levelek listába foglalását, ami azóta is folytatódik. A filatéliai sajtóban sok-sok cikk fűződik a nevéhez, az ezredforduló éveiben szinte nem volt olyan angol nyelvű folyóirat az előbb említett két nagy szervezet kiadásában, amelyben nem jelent volna meg cikke.

Dr. Szilágyi Pált, mint szabadságharcost, 2006-ban az American Hungarian Federation a forradalom 50.-ik évfordulóján, a Szövetség a legmagasabb kitüntetésével, a „Kováts Mihály Szabadság Éremmel” tüntette ki.

A Komáromban született, 1894-ben Selmecbányán erdőmérnöki oklevelet szerzett, majd az államerdészet területén dolgozott. A Monarchia bukását követően főerdőtanácsosként az Országos Közélelmezési Hivatalba kapott beosztást, majd a Tanácsköztársaság alatt a Közélelmezési Népbiztosság csoportvezetőjeként a gabonabegyűjtés kormánybiztosa lett.

A háborús viszonyok miatti nagy nehézségek közepette kitűnően láthatta el feladatát, mert a korábbi szerepválallása ellenére neve meglepő módon később mégis feltűnt gróf Bethlen István 1921-ben megalakított második kormányában, amelyben hat és fél hónapig volt közélelmezési tárca nélküli miniszter. Politikai szereplése ezzzel azonban mégiscsak véget ért.

Az 1930-as években már az Országos Erdészeti Egyesület alelnöke. E minőségében 1945-ben Budapesten a harci cselekmények lezárulása után az elnök akadályoztatása miatt, az Egyesület alelnöki kötelezettségét teljesítve egy kis ügyvivő elnökséget alakított a választmány elérhető és mobilizálható tagjaiból. Ez tette lehetővé tette a politikai élet világháború utáni új irányítói szempontjából kedveltnek egyáltalán nem mondható egyesület jogfolytonos túlélését. Ma sem tudjuk, hogy mikor és hogyan hagyta el az országot, csak azt, hogy Argentínában ért véget 90 évig tartó mozgalmas élete.

1943-ban jelent meg a LEHE kiadásában nagy műve a „Bélyegelőtti levelek és azok lebetűzései”. Egyedülálló bélyegelőtti levélgyűjteményét a Magyar Bélyegmúzemnak adományozta. (Felhasznált forrás: Király Pál: Erdőmérnökök miniszteri székben (Erdészeti és Faipari Híradó, 2011. október 27.)

Munkásságáról Kardhordó Kálmán tartott Mafitt székfoglalót, 2009-ben.

Kalle Vaarnas a finn téli háborúban, ennek folytatásában és a lappföldi háborúban harcolt 1939-1945 között. E hat év alatt háromszor sebesült meg és elvesztette a bal kezét. 1945-ben a finn védelmi erők őrnagyaként vonult nyugdíjba. ezután több enciklopédia szerkesztőjeként, illetve főszerkesztőjeként a könyvkiadás területén tevékenykedett.

Életében a magyar filatélia meglehetősen népszerű volt Finnországban, és Vaarnas lett e terület vezető személyisége. Még egy társaságot is létrehozott 1948-ban az északi országok magyar gyűjtőinek, melynek elnöki tisztét az első öt éven át töltötte be. Számos aranyérmet nyert magyar gyűjteményével akkor, amikor az arany megszerzése a kiállítók 98%-ának csupán távoli, elérhetetlen álom volt. Magyar gyújteménye a bélyegelőtti, az OPM és az 1871-es Ferenc József fejes kiadások időszakát ölelte fel. Gyűjtötte és kiállította a magyar postai díjjegyeseket is. Filatéliai célja egy Finnország, Észtország és Magyarország hármas „törzsi gyűjteményének” összeállítása volt, ám filatéliai munkássága nem korlátozódott pusztán ezekre az országokra. Érdeklődése Németország, Belgium, a svéd tábori posta, a finn bélyegelőtti időszak, a finn díjegyesek és klasszikus finn postabélyeg-kiadásokra, tivábbá a finnek által birtokok külföldi területekre is kiterjedt.

1951 és 1957 között 12 cikket publikált a Philatelia Fennica-ban, a Finn Filatélia Szövetség folyóiratában. Az újság főszerkesztője volt a 2/1953 számtól kezdve. Itt látható arcképe a folyóirat ezen számából, 41 éves korából származik.

Az újságba öt cikkből álló, 27 oldalas monográfiát írt az 1871-es kiadásokról. További írásai Magyarország legrégebbi bélyegzőinek eredetét mutatják be a nagyhatalmak politikájának fényében. Kitér bennük a magyar szabadságharc alatti első bélyegtervre 1848-1849-ből; feldolgozza bennük a turulos kiadásokat 1900-1917 között, valamint az OPM időszak bélyegzőit. Emlékezetes önéletrajzi írása, hogy hogyan vált 1938-tól kezdve a magyar filatélia szerelmesévé, majd szakértőjévé. Saját szavai szerint néhány 1871-es Ferenc Józef fejes bélyeg egyetlen napi tanulmányozása azonnal rendkívül „erős filatéliai lázat” okozott számára.

1948-ban kiadta az „Unkarin vanhimmat postimerkit” (magyar legrégebbi postai bélyegek) című füzetet, finn és német nyelven is. Egy másik korai kézirata a „Kurzes Verzeichnis über die fremdsprachige Abstemplungen Ungarns 1850-71” (Magyar idegen nyelvű bélyegzők rövid útmuatója 1850-71) volt. 1956-ban ismét kiadta az Unkarin vanhimmat postimerkit nyomtatott füzetet (Magyarország legrégibb postabélyegei), ami nyilvánvalóan a Philatelia Fennicában 1955-1996 között publikált öt cikkének összefoglaló újraközlése volt.

Kalle Vaarnas országos, északeurópai és nemzetközi szinten állított ki 1948-tól az 1960-as évekig. Számos fontos pozíciót töltött be a finn filatéliában, csak megemlítve köztük az egyiket: 1951 és 1987 között 37 éven át a katona filatélisták társaságának elnöki tisztet töltötte be. Nemzeti szinten zsűror és bélyegszakértő volt. Életművét 1975-ben a Finn Filatéliai Szövetség Pro Philatelia aranyéremével ismerték el. (Irta: Jukka Mäkinen, Finnország)

Középiskolai igazgató, aki elsősorban a magyar klasszikus kiadásokhoz és a tévnyomatokhoz kapcsolódó, többszörös nemzetközi FIP aranyérmes kutató-gyűjteményeiről volt ismert, mint a magyar filatélia élvonalának mindvégig elkötelezett, nagyra becsült résztvevője. A Mafitt egyik alapító tagja volt, tisztségeket viselt a Mafitt-ban és a Mafitt Gervay Alapítványában. Említett kutatási területein jelentős volt hozzájárása az 1986-ban megjelent Magyar Bélyegek Kézikönyvének létrehozásához is. Szakcikkeit a Filatéliai Szemle és a Philatelica közölte. Utóbbinak még életének utolsó évében küldött tartalmas és színvonalas írásokat, melyek megjelentetésére sajnos már csak posztumusz, a 2016. év végi lapszámtól kezdve nyílt lehetőség. Lásd még: életrajz.

Vérbeli kutató filatelista, és nagy szerencsénkre, egyben termékeny szakíró is volt. A magyar klasszikus kiadásokkal kapcsolatos színvonalas tanulmányait a Filatéliai Szemle közölte 1954-1962 között, nyolc év alatt kereken 50 cikkben, vagyis ez idő alatt szinte havi rendszerességgel jelentkezett írásaival.

Az 1961-es nagy bélyegnapi kiállításon vermeil érmet szerzett magyar országgyűjteményével. Ekkor már közösen írták a Makkai Lászlóval Monográfia I. kötetéhez „A postabélyeg” című fejezetet, ami a hagyományos gyűjtési mód Visnya Sándor „vérében levő” mély filatéliai ismeretét igényelte. Az ebben kialakított fogalmi rendszer aztán a többi kötetet feldolgozását alapozta meg.

Az 1871-es réznyomatosokkal foglalkozva, az egy íven belül ismétlődő ismertetőjeleket állapította meg és két címlet metszetjavításait fedezte fel. Visnya e kutatásait az újnyomat-albumok százas bélyegívein végezte. Kézirata az ismertetőjelek leírását, vázlatát, valamint címletenként a jelek táblázatos kimutatását is tartalmazza. E kéziratára Madarász is többször hivatkozik a Monográfia e kiadást tárgyaló III. kötetében.
A színesszámú krajcáros bélyegeknek is kitűnő szakértője volt, de sajnos nem érhette meg, hogy kutatásait a Magyar Bélyegek Monográfiájában összefoglalhassa. Munkáját jegyzetei felhasználásával így végül Makkai László öntötte könyvalakba a Monográfia III. kötetében. A Monográfia ezen kötete tehát jelentős részben Visnya Sándor munkásságán alapszik, és az 1971-es Budapesti nemzetközi bélyegkiállítás alkalmával ez volt az első olyan magyar nyelvű filatéliai szakmunka, amely irodalmi osztályban FIP aranyérmet nyert.

Visnya Sándor nevét 2010-es megalakulásakor a MABÉOSZ hagyományos gyűjtési móddal foglalkozó szakosztálya vette fel tisztelete jeléül (lásd honlapjukat az interneten).

Gyerekkorától gyűjtött, és már fiatalon megízlelte a klasszikus bélyegek szépségeit is.
A hetvenes évek végén, felismerve, hogy a modern postaküldeményeket csak igen kevesen gyűjtik, érdeklődése a forgalmi kiadások bérmentesítései és a háborúk utáni inflációs időszakok postatörténete felé fordult. Erős hatással voltak rá a még élő nagy magyar gyűjtők (Madarász Gyula, dr. Rend Ferenc, dr. Makkai
László, Pákozdi László) és sokat tanult tőlük. 1979-ben Surányi László
meghívta a Philatelica címú filatéliai szaklap szerkesztőbizottságába, ami a harmincas éveiben járó fiatalember tudásának komoly elismerésének, és nagy megtiszteltetésnek is számított. 1982-86 között - 17 társzerző munkáját összefogva - Surányi László irányítása mellett szerkeszti „A magyar bélyegek kézikönyvé„-t. 1986-tól a
MABÉOSZ elnökségi tagja, 1990. június 2-tól alelnök, majd Kocsis Tamás elnök 1991.
január 29-i lemondása után a júniusi elnökválasztásig - amelyen nem kívánt indulni - megbízott elnök.

Kiállítóként 1988-ban portós anyagával Helsinkiben FIP aranyérmet nyert. Ugyanebben az évben vált tagjává a londoni Királyi Filatéliai Társaságnak (The Royal Philaelic Society London). A rendszerváltás adta új lehetőségekkel élve, 1989-ben dr. Makkai László akadémikus történészprofesszor, dr. Nagy Ferenc és az MTA főtitkára, dr. Láng István professzor kezdeményezésére, Bér Andorral és Surányi Lászlóval együtt szervezték meg a Magyar Filatéliai Tudományos Társaság, a Mafitt alapítását, amelynek kezdetben alelnöke, majd titkára, később ismét alelnöke, végül 2002-től 2011-ig elnöke volt. 1990-től hivatalos bélyegszakértő, 1991-től az
AIEP (a filatéliai szakértők nemzetközi szervezete) tagja lett.

A kilencvenes évek elején a Hungarofila Kft. egyik alapítója volt. Később a Mafitt szervezése, a filatéliai újságírás, valamint a szakértői és irodalmi vonal került tevékenysége előterébe. 1994-95-ben Londonban vett részt a Ryan-kollekció, az akkori legnagyobb magyar gyűjteménye nagy nemzetközi figyelmet keltő árverésének előkészítésében. 1996-ban az Állami Nyomda megbízásából készítette a "Bélyegkönyv"
c. művét, amely a klasszikus magyar bélyegek történetét foglalja össze, szakszerű alapossága mellett élvezetes stílusú, több nyelvű olvasmányként, mindezek mellett ráadásul még pazarul illusztrálva is. A magyar filatélia népszerűsítésének mindmáig legnagyszerűbb alkotása! Filatéliai újságíróként számos cikket publikált. 1998-ban az ő tanácsára került hazai árverésre a legnagyobb magyar filatéliai ritkaság,
az 1867-es piros 3 kr-os tévnyomat, amelyet 41,8 millió forintért vásárolt
meg és helyezett letétként a Bélyegmúzeumba egy befektetői csoport. 2000 óta tagja az AEP-nek, az Európai Filatéliai Akadémiának, amely 2004-ben a "Mérite Philatélique Européen" éremmel ismerte el tevékenységét. A Mafitt elnökségről való 2011-es leköszöntét követően a Mafitt tiszteleti elnökévé választotta.

Tagunkként, majd 1994-től a Mafitt elnökségi tagjaként, az első Mafitt Szalonok szervezésében, az ezekhez kapcsolódó első emlékíveink tervezésén és kivitelezésén, valamint nemzetközi (elsősorban német és szlovák) kapcsolataink építésén dolgozott. Ennek során a Mafitt-ot előképének tekintő Szlovák Filatéliai Akadémia alapításából is kivette részét. 2002. és 2006. között Társaságunk alelnöke volt.

Professzionális grafikai és nyomdai ismeretek birtokában vált korának az újdonságok iránt mindig nyitott, rendkívül sokoldalú, és vitathatatlanul egyik legképzettebb, általánosan elismert magyar filatelistájává. Az 1990-es évek körüli két évtizedben a Magyar Bélyeggyűjtők Szövetségében is elismert személy volt, elnöke volt az Irodalmi Bizottságnak, vezette az egykori BÉVI-t és a MABÉOSZ gyorscsere-árveréseit. A 90-es években a MABÉOSZ ügyvezetőjeként is működött, melyről azonban belső konfliktusok miatt később lemondott. Ezt követően „Hobbifila” címmel önálló bélyegüzletet nyitott az Akácfa utcában, mely találkozóhelyként is funkcionált és aukciós házként is működött. Évente több alkalommal rendezett mindig színvonalas filatéliai árveréseket, és nem hivatalos bélyegszakértőjeként az AUT lyukasztások egyik általánosan elfogadott tanúsítója volt.

A magyar filatéliai élet önszerveződéseinek is mindvégig aktív részese volt, ennek során az ifjú gyűjtői nemzedék képzéséből és önzetlen anyagi támogatásából is mindig kivette a részét. Több - zömmel már internetes honlapjukon keresztül is megtalálható - MABÉOSZ-szakosztály létrehozásában vett részt, ezek: 1986-ban alapitó tagja volt a Csehszlovák (ma Szlovák és Cseh) Szekciónak is, ahol tevékeny munkát végzett, a Szekció ORBIS PICTUS című lapjában is megjelent több írása. 1991-ben az Okmány és Illetékbélyeg Gyűjtő Szakosztály (melynek rövid ideig titkára is volt), 2002-ben a Magyar Perfin Klub, 2006-ban az Emlékív és Levélzáróbélyeg Gyűjtő Szakosztály (ELGYűSZ). A 2005-ben alakult IBK-nak (Internetes Bélyeggyűjtő Klub) szintén aktív tagja volt és rendszeresen járt ki a magyar csoporttal Sindelfingenbe is. A 2009-ben alakult MABÉOSZ „Visnya Sándor” Hagyományos Gyűjtői Szakosztálynak tiszteleti tagja volt.

Egy alkalommal nemzetközi kiállításon is részt vett, vermeil (aranyozott ezüst) eredménnyel. Termékeny filatéliai szakiró volt. Neve már az 1986-os MBK (A magyar bélyegek kézikönyve) szerzői közt is szerepel, a perfin lyukasztásokra a figyelmet felhívó ismertető társszerzőjeként. 1990-ben - Gary Ryan kezdeményezésére és igényei szerint - részt vállalt a MABÉOSZ-ban egy akkor már több mint egy évtizede kiadatlanul fekvő kézirat, Floderer István „Magyar Okmánybélyegek Kézikönyve” átdolgozásában és nyomdai kiadásra való előkészítésében. Kezdeményezője és első szerkesztője volt az „OKMÁNYBÉLYEG” című, mindmáig fennálló szakosztálylapnak. Bár egyéb teendői miatt ennek szerkesztését a titkári teendőkkel együtt rövidesen átadta Szép Endrének, a lapba ezután is számos cikket írt.

Nagyobb terjedelmű és mindig igen színvonalas filatéliai cikkeit az erre inkább alkalmas, 1998-ban alapított, független Szabolcsi Bélyegújságnak írta. Foglalkozott az 1933-as bélyegháborúval, az 1938-as visszatérések bélyegzéssel, a kassai Ismét Magyarok Vagyunk felülnyomással. Több cikket publikált a News of Hungarian Philatelyben, a Brassovian Studiesban, szakértője volt a nagyváradi 44-es helyi kiadásnak. A várpalotai Trianon múzeum filatéliai anyagát ő készítette el.

Szakírói munkásságának saját maga által is legfontosabbnak tartott részeként az MBK és a Floderer-katalógus tartalmának szisztematikus feldolgozásával saját, szinte kimeríthetetlen tapasztalatait is hozzáadva folyamatosan bővítette a nemzetközi szinten rendszeresen magasra értékelt magyar bélyegkatalógust. Ennek a mintegy másfél évtizeden keresztüli, kitartó munkásságának köszönhetjük, hogy többek között megjelentek a katalógusban gyűjtők által régóta hiányolt helyi kiadások, a díjjegyesek, a tábori posta, a hotelposta, az állami okirati és illetékbélyegek, a községi és városi illetékbélyegek, így 1997 óta Magyar posta- és illetékbélyeg katalógus néven és egyre bővülő tartalommal vásárolhattuk meg e rendszeresen megjelenő könyvet.

Engesztelhetetlen ellensége volt a magyar filatéliai élet tisztaságát veszélyeztetőknek. Éles hangon, gyakran emelte fel hangját a bélyeg- és levélhamisítások, azok meggondolatlan terjesztői, és különösképp a magukat tudatlannak álcázó szélhámosok ellen. Mélyen megvetette a filatéliai közösséget ilyen önös célokra kihasználókat. Az utóbbi években fokozatosan visszahúzódott azon szervezetekből, amelyek megítélése szerint helytelenül, vagy erélytelenül képviselték a filatéliai közösség ügyét, és emiatt 2006-ban még Mafitt tagságáról is lemondott. Tagja maradt azonban az önállóan szerveződő, kis filatéliai közösségeknek, és a gyűjtői utánpótlás képzéséből és anyagi támogatásából is mindig kivette részét. Az Akácfa utcai kis boltban is mindig szívesen fogadta a jobbításért őszintén tevékenykedőket, és bélyeggyűjtés-történeti emlékeit csakúgy, mint kivételes filatéliai tudását örömmel osztotta meg bélyeggyűjtő barátaival. 68 évesen, korai és váratlan halálával pótolhatatlan űrt hagyott maga után. Rendkívül átfogó és mély filatéliai tudást vitt magával, mely napjaink magyar bélyeggyűjtésének nagy vesztesége.

Ahogy mi ismerjük, Wittenberg Ede 1926-ban Baján született és élt érettségijének letételéig. 1944-ben besorozták, amerikai fogságba esett, majd kiszabadulása után Budapesten kezdett jogi tanulmányokat. A „fordulat évében” Jugoszláviába szökött, majd Olaszországba menekült. l952-ben érkezett Ausztráliába, ahol 1956-ban egy kis nyomdát vásárolt, melyből fokozatosan egy 150 fővel dolgozó nagyüzemet fejlesztett ki.

Magyarságához és gyermekkori hobbyjához, a bélyeggyűjtéshez hűséges maradt és 1996-ra világszínvonalú magyar gyűjteményt hozott létre. Ebben az évben Isztanbulban a világkiállításon - mindössze 5 kerettel - első bemutatkozása alkalmával rögtön nagy aranyérmet nyert a postatörténeti osztályban. A következő évben San Franciscóban ezt a kivételes eredményt a hagyományos osztályban is megismételte, majd a következő években további nagy aranyérmekkel gazdagította gyűjteményét. Volt jelölt kiállítási nagydíjra úgy a hagyományos, mint a postatörténeti anyagával is.

Mindkét gyűjteményét elsősorban kiállítási bemutatás céljával építette fel, melyekről halála után a David Feldman cég „Híres Bélyeggyűjtemények” sorozatában könyvet is jelentetett meg. Ennek köszönhetően valósághű formában csodálhatjuk meg a magyar filatélia gyöngyszemeit, mint a Homonna és Tokay fogazású bélyegekkel ellátott leveleket, felezéseket, vegyes bérmentesítéseket, ritka formájú vagy színes lebélyegzéseket, stb. 1996-ban és a következő években többször járt Magyarországon, a MABÉOSZ-ban 17 keretes bemutatót tartott, támogatást adott az ifjúsági gyűjtés céljaira.

A 2015-ben elhunyt Wittenberg Ede kiállítási gyűjteményeivel és eredményeivel méltán írta be a nevét a klasszikus osztrák-magyar filatélia olyan nagyságai közé, mint Anton Jerger, Gary Ryan, vagy Emil Capellaro. (Irta: Dr.Lippai Pál

A Mafitt alapító tagja

1963-ban jelent meg itt látható bélyegzéskatalógusa. A MABÉOSZ Tudományos Munkaközösségének tagjaként egyik társszerzője a Surányi szerkesztésében 1986-ban kiadott „A magyar bélyegek kézikönyvé”-nek.