A Mafitt 2009-ben ünnepli 20 éves fennállását

A 2008-ról 2009-re tolt Magyar Bélyeg- és Postatörténeti Világtalálkozót szeptember második felében, a 18-20-i hétvégén rendezi meg a Mafitt Budapesten. A fő programpont a világ magyar bélyegeket gyűjtő filatelistáinak találkozója, egymás megismerése, gondolatok cseréje, a magyar filatélia helyzetének áttekintése (itthon és a világban). Ez alkalommal a rendezvény fő eleme a Bélyegmúzeumban rendezett kiállítás lesz: Ritkán látott ritkaságok címmel, ahol a Múzeum, valamint a Mafitt tagok (esetleg meghívott vendégek) nagy, vagy érdekes egyedi különlegességeit tárjuk a nyilvánosság elé. A három nap további programjai: ünnepi ülés, szimpózium, előadások, amelyek végleges programja később alakul ki. A Mafitt-programokkal egyidejűleg ugyanis szeretnénk néhány nagyobb budapesti múzeumban a bécsi WIPA-tablókhoz hasonló népszerűsítő, tudományosan, de érthetően feldolgozott anyagokat is összeállítani a nem bélyeggyűjtő nagyközönség részére.

Kérjük a dátum feljegyzését a naptárba, és az ismerősök mozgósítását a részvételre!

A tagdíj 2009-ben is 25 Euro, ill. 6000 forint. Sajnos Bondor László halála tovább nehezíti az elintézetlen tagdíjak kérdését, de reméljük, hogy rövidesen megoldjuk ezt a problémát is.


Novemberben megjelent Dr. Lovász András könyve egy nagy terjedelmű DVD kiegészítéssel a színesszámú krajcáros bélyegek metszetjavításairól. Ez a könyv összefoglalja valamennyi címletnek a szerző által ismert és képileg is dokumentált metszetjavításait, továbbá az egyetlen eddig fel nem dolgozott anyalemez-rekonstrukciót (II. típusú 2 krajcáros). A már korábban publikált 20 krajcáros metszetjavításokat tartalmazó könyv jól használható ábraanyaggal már korábban megjelent, ezért az könyvbe csak a szöveges leírás került, a teljesség kedvéért. A könyv költségeit a Mafitt és a Gervay-Alapítvány állta, kiadási példányszáma 400 db. A könyv ára 6000 Ft, a Mafitt hazai tagjai igényük szerint 50%-os kedvezménnyel, a külföldi tagok az elnökség döntése értelmében 100%-os kedvezménnyel kaphatják meg azt. Ez utóbbival némileg kompenzálhatjuk, hogy év közben külföldi tagjaink részére kevesebb szolgáltatást biztosítunk.

Kérjük tagjainkat, hogy akinek körleveleinket E-mailben is el tudjuk küldeni, szíveskedjen azt az E-mail címet közölni, ahová a tájékoztatókat, körleveleket, információkat, meghívókat küldhetjük, mert ezzel lényegesen könnyebbé válna tagjaink tájékoztatása. Természetesen mindazoknak, akik nem rendelkeznek számítógéppel, ill. internetes kapcsolattal, továbbra is levél formájában küldjük ki tájékoztatóinkat. Ha azonban lenne könnyen elérhető ifjú családtag, aki segíteni tudna az internetes kapcsolattartásban, könnyebbséget jelentene.

A Hotel Unió 2009-es I. félévi rendezvényeinek dátumai (az időpontokat a Mafitt honlapján is közzétesszük, egyben kérjük tagjaink telefonos elérhetőségének változásait is közölni):

január 26., február 23., március 16., április 20., május 18. és június 8. (hétfő 16-20 ó)

A közelmúltban dr. Lővei György és Székely László tartották meg Mafitt székfoglalójukat a „Bélyegmúzeumi délutánok” keretében, és ugyancsak az utóbbi keretei között került sor Czirók Dénes „élő” gyűjtemény-bemutatójára, amelyen az eddig ismert krajcáros-turulos vegyes bérmentesítéseknek jelentős százalékát kitevő, a sindelfingeni kiállításon díjnyertes kiállítási anyagát mutatta be a publikumnak.

A Mafitt ELNÖKSÉGE MINDEN TAGUNKNAK

SIKERES, BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT,

ÖRÖMET, ELÉGEDETTSÉGET, BIZTONSÁGOT, BÉKÉT

ÉS SOK SZÉP FILATÉLIAI ÉLMÉNYT KÍVÁN!

Budapest, 2008-2009 fordulóján

Rill Attila titkár            Visnyovszki Gábor elnök

A Mafitt 2009-ben ünnepli 20 éves fennállását - kép 1
A Mafitt 2009-ben ünnepli 20 éves fennállását - kép 2 A Mafitt 2009-ben ünnepli 20 éves fennállását - kép 3

Kiállítás a Művészetek Palotájában

A Mafitt szeptember 1. és 18. között 36 tabló kiállításában működött közre a Művészetek Palotájában, ahol a látogatók a zenével kapcsolatos filatéliai anyagokat - főleg bélyegeket - tekinthettek meg felnagyított, színes kivitelben. Az eseményről a Bartók Rádió több alkalommal is beszámolt.

WIPA 08

A WIPA 08 nemzetközi bélyegkiállítás keretében Bécsben (az Austria Centerben) az európai filatéliai egyesületek között a Mafitt is bemutatkozott öt tablóval, amely felölelte a magyar filatélia 1867 utáni időszakait és bemutatta a Társaság tevékenységét. A kiállításon (szept. 18-21.) a Bélyegmúzeum is megjelent, bemutatva az 1867-es 3 kr-os tévnyomat Kőbányán feladott példányát teljes levélen.

Mafitt közgyűlés, 2008

A Mafitt május 24-én tartotta idei közgyűlését a Hotel ÚNIÓ konferenciatermében. A közgyűlés megújította Gervay Mihály Magyar Postatörténeti Alapítvány kuratóriumát, amelynek tagjai: dr. Homonnay Géza, dr. Lővei György, dr. Novotny Erzsébet, Szabó Jenő és Szűcs Károly. Az elnök megválasztására az első ülésen, 2008. június 9-én kerül sor.

A közgyűlésen a Mafitt hat új tagot vett fel soraiba, ezek:

Nikodém Gabriella, Csehil György, Jakab András, Parragh Péter, Székely László és Zalavári István.

A közgyűlés kivonatos jegyzőkönyve hitelesítést követően a honlapon olvasható lesz.


Gyászhírek

A 2007-es ősz Mafitt krónikájának a lapjai fekete betűvel íródnak. Októberben Emil Capellaro, novemberben Gary Ryan távozott el az élő filatelisták sorából. Mindketten kiemelkedő személyiségei, nagy tiszteletben álló alakjai voltak a nemzetközi filatéliai életnek. Az Arcképcsarnokba hamarosan bekerül életművük méltatása. Sikeres pályát futottak be, és mindketten igen szép kort értek meg (93., illetve 92. életévükben érte őket a halál). Legendák voltak, olykor egymással is vetélkedve emelkedtek fel a legmagasabb csúcsokra.

Számunkra Gary Ryan Gyászhírek - kép 1életműve kiemelkedően fontos: tevékenységével, sikereivel jelentős nemzetközi tekintélyt vívott ki a magyar filatéliának. Nagy szerepe volt az okmánybélyegek hivatalos kiállítási osztályként való elismertetésében. Számos nagy aranyérmet és több nagydíjat nyert. Aláírása ott szerepel a világ legnevesebb filatelistái között a Roll of Distinguished Philatelist papírtekercsén. 1998-ban megkapta az egyik legnagyobb amerikai filatéliai kitüntetést, az Alfred F. Lichtenstein Memorial Award emlékérmet. Nekünk mégis az a legfontosabb, hogy elsősorban az ő nevéhez köthető annak a küzdelemnek a sikerre vitele, amelyet Madarász Gyula kezdett el az 1867-es bélyegkiadás magyar voltának elismertetésére. Az 1850-1871 közötti magyarországi bélyegzéseket feldolgozó könyvei méltán kaptak FIP irodalmi nagydíjat. Noha életére egyetlen fiának tragikus halálával az eseményt követő életszakaszában súlyos árnyék vetült, a filatélia szolgálatát mindig fontos feladatának tekintette. Egyaránt támogatta az angliai és a magyarországi gyűjtőket, és a hazai szakirodalom támogatásával kiemelkedő szerepet vállalt abban, hogy az okmánybélyegek gyűjtése itthon is fellendülhetett. Élete utolsó szakaszában megvált klasszikus magyar gyűjteményeitől, majd okmánybélyegeitől is (Budapest városi illetékbélyeg-gyűjteményét egyébként a British Library-nek ajándékozta), és visszavonulva élte utolsó éveit. Senkit sem akart terhelni idős korának bajaival. Amíg méltatása fel nem kerül az Arcképcsarnok többi neves filatelistája közé, itt, a hírekben adunk közre néhány fényképet életútjáról, és felidézzük az 1998-as Bélyegvilág kettős számában közölt életpálya-bemutatást.

Gary Ryan igazi gentleman volt, egyben a filatélia nagy diplomatája is, aki előtt most tisztelettel hajtunk fejet.

Gary Ryan magyar és angol nyelvű méltatása alábbi képekre kattitnva tekinthető meg:
Gyászhírek - kép 2Gyászhírek - kép 3

További képek:

Gyászhírek - kép 4 Gyászhírek - kép 5
Gyászhírek - kép 6 Gyászhírek - kép 7
Gyászhírek - kép 8 Gyászhírek - kép 9
Gyászhírek - kép 10 Gyászhírek - kép 11
Gyászhírek - kép 12

6. Magyar-osztrák Postatörténeti Találkozó

Esztergom, 2007. augusztus 31-szeptember 2.

A 2007-es (6.) találkozóra Esztergomban került sor, ahol a Szent Adalbert Képzési, Lelkiségi és Konferencia Központban tartottuk meg az előadásokat.

Az elhangzott előadások:

  • Prof. Dr. Dkfm. Karl VODRAZKA, Linz: Beförderungen der DDSG und der Eisenbahn Pécs-Barcs für die Ungarische Post und die Beziehungen des Postdienstes dieser Gesellschaft mit der Ung. Post
    - A Duna-Gőzhajózási Társaság Magyarországon
  • Dr. NOVOTNY Erzsébet: Az 1871-es Ferenc József-fejes bélyegkép

    nyomdatechnikai variánsai, a bélyegek és a postai nyomtatványok

    használatának tükrében

  • Dr. Ranco TALOVIC: Postverhältnisse zwischen Königreich Ungarn und Fürstentum Serbien bis 1880

    - Postai kapcsolatok a Szerb Fejedelemség és a Magyar Királyság között 1880 előtt

  • dr. NAGY Ferenc: Hadvezérek, Nagyasszonyok, Szent Margit

    A második világháborús magyar forgalmi bélyegkiadások története,

    felülnyomataik az elvesztett, majd újra visszatért területeken,

    postaforgalmi szerepük az 1945/46-os inflációban

  • dr. Helmut KOBELBAUER: Weiterverwendung ungarischer Postwertzeichen im Königreich S.H.S.
    - Magyar postai értékcikkek felhasználása a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban
  • DI. BÁNDI Attila: Új felfedezések a SZIGETVÁR-provizóriumról

Az előadások után borospince vacsora, másnap délelőtt városnézés volt a kiegészítő program. A hölgyek szombaton visegrádi és szentendrei buszkiránduláson vettek részt.

Esztergom, 2007. augusztus 31-szeptember 2. - kép 1
A szimpózium megnyitása szombaton reggel
Esztergom, 2007. augusztus 31-szeptember 2. - kép 2
A hallgatóság
Esztergom, 2007. augusztus 31-szeptember 2. - kép 3
Novotny Erzsébet előadása
Esztergom, 2007. augusztus 31-szeptember 2. - kép 4
r. Ranco Talovic a pódiumon - számos sz

ép, Magyarországra küldött szerb levelet láthattunk

Esztergom, 2007. augusztus 31-szeptember 2. - kép 5
Dr. Nagy Ferenc előadása a negyvenes éve

k forgalmi bélyegeiről

Esztergom, 2007. augusztus 31-szeptember 2. - kép 6
Bándi Attila a Szigetvári provizórium ti

tkait fejtegette kétnyelvű előadásában

Esztergom, 2007. augusztus 31-szeptember 2. - kép 7
soportkép a szombati ebédszünetben
Esztergom, 2007. augusztus 31-szeptember 2. - kép 8
dr. Csekey László, Bondor László és dr.

Révész Péter

Esztergom, 2007. augusztus 31-szeptember 2. - kép 9
Hja, aki tud németül…(dr. Perneczky Lá

szló az osztrák vendégekkel

Esztergom, 2007. augusztus 31-szeptember 2. - kép 10
Egy kirándulás képei 1
Esztergom, 2007. augusztus 31-szeptember 2. - kép 11
Egy kirándulás képei 2
Esztergom, 2007. augusztus 31-szeptember 2. - kép 12
Egy kirándulás képei 3
Esztergom, 2007. augusztus 31-szeptember 2. - kép 13
Egy kirándulás képei 4

2007-es közgyűlés

A Mafitt megtartotta a 2007-es tisztújító közgyűlését, ahol a tagság a vezetőséget megújította. A közgyűlés jegyzőkönyvében a megválasztott új vezetőség, a felvett új tagok névsora is megtalálható.


56-os kiállítás a Bélyegmúzeumban

A Bélyegmúzeum és a Mafitt 2006. október 20-án nyitotta meg közös kiállítását, amely 2007 tavaszáig volt látogatható. Azok számára, akik a kiállítást nem tudták megtekinteni, bemutatjuk a nyolc Mafitt szekrény képét kellően nagy felbontásban.

56-os kiállítás a Bélyegmúzeumban - kép 1 56-os kiállítás a Bélyegmúzeumban - kép 2
56-os kiállítás a Bélyegmúzeumban - kép 3 56-os kiállítás a Bélyegmúzeumban - kép 4
56-os kiállítás a Bélyegmúzeumban - kép 5 56-os kiállítás a Bélyegmúzeumban - kép 6
56-os kiállítás a Bélyegmúzeumban - kép 7 56-os kiállítás a Bélyegmúzeumban - kép 8


Halottaink

Sajnos a Mafitt idősebb tagjai közül sok neves filatelistától - egyben nagyszerű embertől és baráttól - kellett búcsút vennünk az elmúlt hónapokban. Méltatásukat nem tudtuk kellő időben feltenni a honlapra. Életpályájukat az Arcképcsarnok neves filatelistái között hamarosan bemutatjuk (az elmúlt ciklusban elhunyt tagok felsorolása a 2007-es közgyűlési jegyzőkönyvben is megtalálható.)


Besztercebánya 2006

2006 szeptemberében megvalósult a régóta tervezett szlovák-magyar találkozó a két ország tudományos társaságának együttműködése révén. Az eseményről néhány kép erejéig honlapunkon is beszámolunk.

Besztercebánya 2006 - kép 1
A magyar résztvevők egy része a határnál
Besztercebánya 2006 - kép 2
A résztvevők az előadások szünetében is a bélyegekkel foglalkoztak
Besztercebánya 2006 - kép 3
A rendezvény egyik fő szervezője, Dvorsky professzor munkában
Besztercebánya 2006 - kép 4
Kissimon Mihály előadása a papírgyártás történetéről
Besztercebánya 2006 - kép 5
A hallgatóság
Besztercebánya 2006 - kép 6
Csicsay Péter előadása új felfedezéseiről
Besztercebánya 2006 - kép 7
A találkozó résztvevői (kevés hiányzóval)
Besztercebánya 2006 - kép 8
Horváth Lajos előadása Kárpátaljáról (a fordítást Piszton Ottó végezte kiválóan)
Besztercebánya 2006 - kép 9
dr. Pálka Juraj előadása a kassai bélyegkiadásról
Besztercebánya 2006 - kép 10
Szűcs Károly kitűnő összefoglalója a készülő okmánybélyeg-katalógusról


Az 5. Magyar-Osztrák Postatörténeti

Szimpózium St. Georgen am Langsee-ben 2005. augusztus 26-28.

Besztercebánya 2006 - kép 11

Besztercebánya 2006 - kép 12

 

************************************

Dr. Debreczeni Zsolt

(1928.aug.21.-2005.szept.20.)

Besztercebánya 2006 - kép 13

Szomorú szívvel tudatjuk, hogy jó barátunk és gyűjtőtársunk rövid, de

súlyos betegség után Svájcban elhunyt.
77 mesebeli számú évet élve teljes életet hagyott maga mögött, bár néhány

hónappal ezelőtt aligha hihettük, hogy a vidám, tettre kész, mindig

valami újra törekvő egyéniségére váró tervek és célok megvalósítását

kettétöri a viharos gyorsasággal rátörő betegség.

Kiváló filatelistát, remek humorú, szerteágazó tudású, pozitív irányultságú

embert vesztettünk el benne. Ízig-vérig gyűjtő volt, keresztény és humanista

életfelfogása és életvitele a gyűjtésben is érvényesült: fő gyűjtési

területei a bélyegnapok világméretű történeti kutatása és feldolgozása,

valamint a magyar filatélia keresztény motívumai mellett a két világháború

közötti magyar bélyegek varázslatos világa voltak. Ezeken a területeken

képes volt könyvek kiadására és kiváló kiállítási anyagok összeállítására,

hetvenes éveiben is tanítva a magyar gyűjtők táborát. 1997-ben lett

Mafitt-tag.

A külföldi bélyeget gyűjtők szakosztályában - elsősorban a DAHLIA

kereteiben, hiszen második hazája emigrálása után Svájc lett -

segítőkészen, sok információ közreadásával tett a szakosztály életének

pezsdítéséért. Nyugdíjasként egyre több időt töltött itthon, ingázva

az immár múlttá szelidülő egykori vasfüggöny két oldala között.

Nagyon fogsz hiányozni drága Zsolt barátunk…

Doc. Ing. Jozef TEKEĽ, DrSc.

Besztercebánya 2006 - kép 14

Ezen a nyáron is veszteség ért bennünket:

hosszú szenvedés után, 51 éves korában elhunyt a szlovák filatélia kitűnősége,

a bélyegzések kutatója, szakíró, a szlovák filatélia egyik reprezentánsa,

aki 1990 óta, tizenöt éve volt tagja a Mafittnak. Rendezvényeinken többször

állította ki a közös múlt postai dokumentumait, a Mafitt programjaiban

rendszeresen részt vállalt. Nagy szerepe volt a szlovák filatéliai irodalom

fellendítésében. A 2002. évi pozsonyi FEPA-kiállítás egyik fő szervezőjeként

és a zsüri elnökeként elhatalmasodó betegsége ellenére is sokat tett

az esemény sikeréért. Sajnos az elhatalmasodó kór legyűrte, alig fél

évszázadot hagyva alkotó életét kiteljesítenie.

Jó barátként, tudós filatelistaként őrizzük emlékét.

SZÁZMILLIÓÉRT KELT EL A MÁSODIK KŐBÁNYA-LEVÉL ZÜRICHBEN,

A CORINPHILA MÁJUS 21-I ÁRVERÉSÉN

Besztercebánya 2006 - kép 15

A tévnyomat különlegessége abban áll, hogy az 1867-ben Bécsben gyártott piros

5 krajcáros bélyegek nyomódúcai közé egy egyébként zöld színű 3-as dúc keveredett,

így olyan piros 3 krajcáros bélyegek kerültek a postákra, amelyekről maga a

postás is azt hitte, hogy azok a távolsági leveleken használt 5 krajcáros bélyegek.

A tévedést csak 1900 környékén fedezték fel a gyűjtők. Az 1930-as évek elején

mindössze négy példányt ismertek a tévnyomatból a történelmi Magyarország déli

részein felhasználva, ám néhány év múlva a nácizmus elől Magyarországra érkező

Pfeiffer-család ladányi levelezésében az azt megvásároló bélyeggyűjtő banktisztviselő

két olyan levelet is talált, amelyet a tévnyomattal bérmentesítettek, Kőbányán

adva fel azokat.

A talált két ritkaság közül az egyiket a szerencsés banktisztviselő az akkori

idők nagy gyűjtőjének, dr. Pákozdy Károly főorvosnak adta tovább, míg a másikat

később, a háború után adta el Kún Györgynek, egy másik nagy hírű gyűjtőnek.

Az ötvenes évek elején a bélyegpiac Magyarországon gyakorlatilag megszűnt, így

a második levél kerülő úton egy osztrák gyűjtőhöz, dr. Anton Jergerhez került

- egészen a 2005. május 21-i zürichi árverésig. A másik levél négy évtizeden

át lapult egy szekrény mélyén, mígnem 1997 végén itthon került árverésre, igen

komoly marketing munkával nagy nemzetközi érdeklődést keltve. A 12 milliós kikiáltási

árról induló levelet izgalmas licit után 38 milliónál ütötték le. A levelet

a Fejlesztési Bank és a Magyar Posta vezette társaság - túllicitálva a

tőkeerős külföldi vásárlókat - szerezte meg és helyezte letétbe a budapesti

Bélyegmúzeumba.

A most árverésre kerülő második levél leütési árára senki sem tudott helyesen

tippelni. A 85 000 svájci frankról induló levélre többen pályáztak, de a prognózisok

nagyjából a magyarországihoz hasonló leütési árat sugalltak. Végül - minden

várakozást felülmúlóan - a kerek 500 ezres összegnél fejeződött be a licit,

ami jutalékokkal, járulékokkal együtt száz millió forintot tesz ki.

A gyűjtői és gazdasági szempontokon túl ez a két levél egy nagy vita főszereplője,

mert az 1867-es kiadás osztrák, osztrák-magyar vagy magyar voltáról még ma sem

egységes az álláspont. A piros 3 krajcáros tévnyomatot az osztrákok a legnagyobb

osztrák bélyegritkaságnak tartják. Csakhogy 1867-ben Ausztria és az addig tartományként

kormányzott, függetlenségétől megfosztott Magyarország kiegyezett és két egyenrangú

állam kötött szövetséget, amit a közös uralkodó, I. Ferenc József osztrák császár

és magyar király személye szimbolizált. Az osztrák és magyar posta különvált,

de Magyarországon még nem tudtak saját bélyeget gyártani, ezért Bécsből rendelték

meg a bélyegeket. Az osztrákok ezeket a bélyegeket ugyancsak forgalomba hozták.

A szakértők mai álláspontja szerint a bélyegek osztrák vagy magyar voltát a

rajtuk levő bélyegzés dönti el, vagyis az, hogy hol használták fel azokat. Nyilvánvaló,

hogy az osztrákok éppúgy magukénak szeretnék tudni a bélyegeket, mint mi, magyarok.

Sajnos éppen az 1850-ben forgalomba került kétfejű sasos bélyegek miatt a magyar

bélyeggyűjtő társadalom egészen az 1950-es évekig mostohagyermekként kezelte

az 1867-es bélyegeket is. Csak néhány évtizede indult meg kiváló magyar és külföldi

filatelisták, muzeológusok, történészek összefogásával az a harc, amely eredményeként

ma már a tények összegzéseként jogosan vallhatjuk magyarnak az 1867-es magyar

bélyegzésű bélyegeket, így a piros 3 krajcáros tévnyomatot is.

A Műértő című újság nyári kettős számában egyoldalas írásban ismerkedhettek

meg az olvasók a ritkaság történetével. A cikk tartalmát itt is közreadjuk:

A KŐBÁNYA-SZTORI

EGY SZÁZMILLIÓS FILATÉLIAI VILÁGRITKASÁG TÖRTÉNETE ÉS HÁTTERE

Május 21-én Zürichben került kalapács alá az egyik vezető bélyegárverező cég,

a CORINPHILA több napos árveréssorozatának csúcspontjaként az egyik legendás

osztrák gyűjtemény messze legértékesebb darabjaként az 1867-es bélyegkiadás

3 krajcáros tévnyomatának levélen megmaradt, KŐBÁNYA bélyegzésű példánya. A

levél "ikertesvérével" (egy ugyanabból a levelezésből származó hasonló

borítékkal, az egykori tulajdonos neve nyomán "Pákozdy-levél"-ként

elhíresült világritkasággal) 1997 decemberében Budapesten, a Hungarofila Kft.

aukcióján ismerkedhetett meg a filatelista világ, ahol a levelet 12 milliós

kikiáltási árról indulva 38 millióig verték fel. A jutalékkal együtt közel 42

milliós ritkaság - amelyet az Állami Fejlesztési Bank és a Magyar Posta összefogásával

sikerült Magyarországon tartani a külföldi érdeklődőkkel szemben - sokáig vezette

a hazai műtárgy-árverések toplistáját. A levelet, amelynek árverésre kerülését

a média és a közvélemény kiemelkedő figyelme kísérte, és azt az Antik Enteriőr

keretében minden látogató megnézhette, jelenleg a Bélyegmúzeum őrzi. A másik

levél ekkor még az egyik legnagyobb osztrák gyűjteményben, a bécsi Jerger-anyagban

volt. Noha az Apatinban 1919-ben született dr. Anton Jerger hajómérnök tíz évvel

korábban, 1987-ben meghalt, felesége és leánya nem értékesítették a csillagászati

értékű filatéliai hagyatékot. 2002-ben azonban leányuk autóbalesete után Jerger

asszony is elhunyt, és végrendeletük szerint a gyűjtemény a Caritas szeretetszolgálatra

szállt. Ezt követően hamarosan árverésre rendezték a gyűjtemény részeit. Teljes

egészében egy árverésre koncentrálni lehetetlen lett volna a hatalmas anyagot,

ezért az részben Svájcban, részben Ausztriában több cég több aukcióján mozgatta

meg a bélyeggyűjtőket. Így került sor idén az 1867-es színtévnyomattal bérmentesített

második KŐBÁNYA-levél elárverezésére. A 85 ezer svájci frank kikiáltási ár lényegében

azonos nagyságrendű volt, mint a Budapesten kipróbált 12 millió forintos induló

összeg, ám Zürichben a kalapács jóval magasabban, 500 ezer franknál koppant,

ami jutalékkal együtt (25,2%) száz millió forintot tesz ki.

Kétségtelen, hogy egy ilyen nagyságrendű filatéliai "műtárgy" egyértelműen

a világritkaságok közé tartozik. Noha ennél magasabb összegeket is fizettek

és fizetnek bélyegekért (a Mauritius-bélyegek levelei 3-4 millió dolláros nagyságrendűek),

számunkra az 1867-es 2 krajcáros bélyeg különösen érdekes. Érdekes maga a történet,

a tévnyomat keletkezése, de még érdekesebb a levelek sorsa, és nem utolsó sorban

pontos helyük az osztrák és a magyar filatéliában. Ehhez azonban vissza kell

tekinteni úgy másfélszáz évnyit.

Az első bélyeget 1840-ben adták ki Angliában, amelyet sorra követtek a világ

országai. Magyarországon 1849-ben, a szabadságharc utolsó szakaszában elkészült

az első magyar bélyeg terve, de a bukás után kiadására már nem kerülhetett sor.

Az Osztrák Császárság 1850-ben jelentette meg első kétfejű sasos bélyegeit.

1867-ig öt különféle bélyegkiadás követte egymást, hol sasos bélyegképpel, hol

az uralkodó fejképével. 1867-ben a magyar nemzet másfél évtizedes passzív rezisztenciája

eredményre vezetett. Magyarország visszanyerte államiságát, a kiegyezés értelmében

postaigazgatása is önálló lett, döntéseit egyeztetve a perszonálunió másik államával.

Ausztriával. Logikus volt, hogy Magyarország saját bélyeget adjon ki, ám a hazai

gyártás feltételei hiányoztak. Az osztrákok elérték, hogy a magyarok által Bécstől

megrendelt bélyegeket maguk is forgalomba hozzák a birodalom többi részén. Ez

a különleges bélyegkiadás lett az ún. "1867-es kiadás", amelyet jó

egy évszázada kísérnek a bélyegek megítéléséről, hovatartozásáról dúló viták.

A bélyegeket a tévnyomat keletkezésének idején keretekbe fogott nyomódúcokkal

nyomtatták. Az 1867-es kiadás hatféle, 2 kr-25 kr értékű bélyegei közül (később

még egy 50 krajcáros címlet is megjelent) a helyi levelek bérmentesítésére szolgáló

3 krajcáros - zöld színű - bélyegek nyomódúcainak egyike a piros 5 krajcárosok

dúcai közé keveredhetett, és egy darabig így nyomták az íveket. Ez az idő viszonylag

rövid lehetett, mert a 3 krajcáros piros bélyegből a későbbiek folyamán csak

nagyon kevés került elő. Először az 1900-as évek elején írt a szaksajtó erről

a különlegességről, ám a szakértők ekkor még hamisításra gyanakodtak. Az 1920-as

évek végén Edwin Müller osztrák kutató négy példányt mutatott be, mind a négyet

a magyar postaigazgatás területén, Temes és Torontál megyékben felhasználva

DETTA, NAGY-BECSKEREK (2) és BRUKENAU (Hidasliget) bélyegzésekkel, az elsőt

kivágáson, a másik három bélyeget kisebb-nagyobb hibákkal. Nem sok esély volt

újabb darabok felfedezésére.

A harmincas évek végén azonban bekövetkezett a "csoda". A nácizmus

elől Budapestre érkező Pfeiffer-család magával hozta cégük sok évtizedes levelezését,

amelyet egy pesti bélyeggyűjtő, Gaál László megvásárolt. A levelek átnézése

közben bukkant rá a két teljes levélen megmaradt tévnyomatra, rádöbbenve, hogy

mekkora kincs hullott az ölébe. Mindkét levél nagyon szép volt. A szerencsés

filatelista az egyik levelet, amelyet 1867. augusztus 25-én bélyegeztek le Kőbányán,

Pákozdy Károly főorvosnak adta el 20 ezer pengőért, a másikat - ennek feladási

dátuma szeptember 8. - megtartotta, de később, az ötvenes évek végén azt is

eladta Kún Györgynek, aki a huszadik század dereka táján talán a legnagyobb

klasszikus magyar gyűjtemény birtokosa volt. Magyarországon ekkor még igen kemény

volt a szocialista diktatúra, a piacgazdaság megszűnt, a nagy értékű gyűjtemények

birtokosai vagy a rejtőzködést, vagy a külföldre történő illegális értékesítést,

esetleg az állami vállalat révén történő eladást választhatták, ez utóbbi esetben

azonban nem lehetett kizárni az elkobzást vagy állami tulajdonba vételt. A legszebb

és legnagyobb ritkaságok részben ekkor "vándoroltak" nyugatra, köztük

a 3 krajcáros tévnyomat is, amit Anton Jerger vásárolt meg Kún Györgytől sok

más nagyágyú között (a házkutatást és rendőrségi ügyet egyébként ő sem úszta

meg). Jerger később két gazdagon illusztrált könyvet adott ki gyűjteményéről,

ebben természetesen a 3 krajcáros levél is helyet kapott (a művek különlegességeinek

nagy százaléka szintén a Kún gyüjteményből származott). A másik levél ezalatt

évtizedekig a Pákozdy-családnál pihent (a neves orvostanár-gyűjtő az ötvenes

évek végén elhunyt), és talán a legalkalmasabb pillanatban került árverésre

itthon 1997-ben. Az akkor 96 éves Kún Györggyel az árverezést megelőző napokban

készült hangfelvételen a kitűnő memóriájú filatelista úgy emlékezett vissza,

hogy egyértelműen a Pákozdy-levél a szebbik, a másikon van egy kis kivasalt

törés. A Corinphila árverési katalógusa ennek az ellenkezőjét sugallta, amely

a levelet az "osztrák filatélia parádés darabjaként" vezette fel.

Ez a definíció azonban nem felel meg a tényeknek. 1867-ben ugyanis a Monarchiában

olyan bélyegkiadás született, amely eredetileg a Magyar Posta megrendelésére

készült és elsőként Magyarországon került forgalomba (ez magyarázza egyébként

azt is, hogy valamennyi tévnyomat magyar bélyegzésű). A bélyegek osztrák vagy

magyar voltát ugyanis az dönti el, hogy magyar vagy osztrák bélyegzés van-e

rajtuk. A Corinphila cég korrekt megjelölésének legalább azt kellett volna tartalmaznia,

hogy a tévnyomat az "osztrák-magyar filatélia" vagy az "Osztrák-Magyar

Monarchia" legnagyobb ritkasága.

Mire vezethető vissza ez a probléma? Sajnos a Corinphila helytelen terminológiáját

maguk a magyar filatelisták alapozták meg több mint fél évszázadon át, mert

a 67-es kiadást egy kalap alá véve a ténylegesen az osztrák posta által kiadott

1850-1867 közötti bélyegekkel gyakorlatilag megtagadták azt, mint nehezen kezelhető

és nem igazán szívlelt mostohagyermeket. A kiadás kettőssége a hazafias indíttatással

spékelve oda vezetett, hogy minden magyar bélyegalbumból száműzték a 67-es "közösügyes"

bélyegek előnyomott képét, azokban első magyar bélyegként a valóban csak Magyarországon

használt és itt gyártott 1871-es kőnyomatosok szerepelnek. Ami egy kicsit is

osztrák volt, azt nagyon sokáig nem szerettük.

A huszadik század közepe táján azonban egyre erőteljesebben tört felszínre

a 67-es magyar bélyegzésű bélyegek hovatartozása, amelyet a világ katalógusai

csak Ausztriánál említettek. Az 1850-1867 közötti ritkaságok legszebb darabjai

a magyar postaterületről származnak, így a felezések, a sokszínű bérmentesítések,

a színes bélyegzések jó része, ezeket mégsem vallhatjuk magyarnak, csak gyűjthetjük.

Az 1867-es kiadás viszont magyar, legalábbis a Magyarországon felhasznált bélyegek

(a birodalom más részeiben bélyegzett példányok természetesen osztrákok). Ezt

Edwin Müller, a legnagyobb osztrák filatelisták egyike is elismerte és egyértelmű

tényként közölte már az ötvenes években. Csakhogy nemcsak külhonban, még itthon

is nehéz volt a pálfordulás, elismertetni a világgal magyar bélyegként a 67-es

kiadást, amit fél évszázadig magunk sem akként kezeltünk. Mégis, Madarász Gyula,

Sipos Zsuzsa kutató és muzeológus, Gary Ryan angliai gyűjtő és Surányi László

mellett sokan mások hatalmas erőfeszítéseket tettek azért, hogy elsimertessék

a 67-es kiadást első magyar bélyegként, megtörve s régi beidegződéseket. Ebben

a szó szoros értelmében vett küzdelemben a Magyar Posta volt az egyik legnagyobb

ellenfél, amely ragaszkodott a "hagyományos" állásponthoz (az 1951-ben

és 1971-ben kiadott jubileumi bélyegek ellenében kellett volna nyilatkoznia).

Sokan attól is féltek, hogy a 67-es elismerésével a 71-es kőnyomatosok nimbusza

majd csökken. Nos, nem így lett, és lassan teret nyer a tényekre alapozott igazság,

amit Sipos Józsefné külön e témában megírt, levéltári adatok sokaságával alátámasztott

könyve nagyszerűen foglal össze - sajnos csak magyarul. A tényekről persze nem

könnyű meggyőzni az osztrák gyűjtőket, akiknek ez esetben el kellene ismerniük,

hogy a piros 3 krajcáros bélyeg magyar tévnyomat. A Corinphila katalógusát nézve

ez még korántsem lefutott meccs, nagyon sok tennivalónk van még e téren a nemzetközi

porondon.

Vannak persze más bajok is (nemcsak az, hogy ismereteink szerint a száz leggazdagabb

magyar között nincs bélyeggyűjtő, hiszen a tízezer legtehetősebb között már

számosan vannak), a zürichi aukcióra gondolva főleg a megoldatlan hazahozatali

feltételek. A Svájcban árverezett bélyegek ÁFA-kötelesek, ami gyakorlatilag

lehetetleníti a legális behozatalt (a műtárgyak kivételezettségére vonatkozó,

már 2000-ben is későn, de mégis megszületett törvényből ugyanis a bélyeget kifelejtették

a törvényalkotók).

A 67-es kiadás magyar voltának elismertetéséért tovább kell küzdeni a külföldi

szaksajtóban, a filatéliai eseményeken. A leghatékonyabb persze az lenne, ha

magyar vevők vinnék el a legértékesebb árverési tételeket az osztrákok elől

(ahogy erre bécsi árveréseken már gyakran volt példa). A KŐBÁNYA-levél svájci

árverésén erre nem került sor (a minden várakozást felülmúló leütési ár is komoly

akadály volt), de talán egyszer ez a másik levél is hazakerülhet, ha nem is

éppen Kőbányára, de Magyarországra.

Visnyovszki Gábor

 

Besztercebánya 2006 - kép 16

A Pfeiffer-leveleket 1867 közepén a kőbányai

postán még STEINBRUCH bélyegzéssel

érvénytelenítették (ezt a levelet július 6-án). A felhasznált bélyeg piros,

és természetesen 5 krajcár névértékű

Besztercebánya 2006 - kép 17

A Pákozdy-levél (a Bélyegmúzeumban). A téves

névérték - a 3 kr - teljes egészében látszik,

a bélyeg hibátlan (a jobb oldalon felül látható rövid fog a fogazógép "műve"),

a tévnyomatoklegkorábban felhasznált példánya

Negyvenkettő kontra száz

Az 1997-es budapesti 42 millióval szemben a zürichi árverésen ennek közel

két és félszereséért kelt el a második Kőbánya levél. Mennyit is ér akkor

egy ilyen levél, talán a kettő átlagát? Vagy mindkettő százat? Netán ilyen

nagy minőségi különbség lenne a két objektum között? Esetleg ennyit számít

az árverés helye és a hírverés?

Ami a levelek minőségét illeti, a Corinphila leírásában az alábbi áll: "?laut

Ansicht von Dr. Jerger der schönste und am besten erhaltene Beleg mit dieser

legendären Marke" - vagyis "Dr. Jerger álláspontja szerint a legszebb

és legjobb állapotú darab ezzel a legendás bélyeggel". Nos, ilyesmit

nem olvashatunk Jerger könyvében, annál inkább nem, mert ő a Pákozdy-levelet

sohasem láthatta. Marketing fogásnak nem rossz. Maga Kún György szalagon megőrzött

hangja pedig arról tanúskodik, hogy a Pákozdy-levél volt a szebbik (ő még

választhatott), hiszen azon a bélyeg kifogástalan, a 3-as szám teljesen szabad,

és ez az objektum a legkorábbi, míg a Jerger-levélen van egy kisimított behajlás

és egy alsó fog hiányzik.

A konklúzió tehát inkább az lehet, hogy a második levél árának felverésével

a bélyegmúzeumi levél ázsiója is jóval nagyobb lett. Az pedig, hogy a magyar

bélyegkatalógusban hogy módosul a levélen lévő tévnyomat ára, az egyrészt

közömbös, mert egy újabb Kőbánya-tévnyomat felbukkanásának valószínűsége kisebb,

mint egy ötös találaté a lottón, másrészt elméleti, amit csak a második levél

esetleges újabb árverésre kerülése cáfolhat vagy igazolhat.

Az alábbiakban bemutatunk néhány ritka objektumot kikiáltási és leütési

árával:

  Kikiáltási ár
(svájci frank)
Leütési ár
(svájci frank)
Besztercebánya 2006 - kép 18 6000,- 6000,-
Besztercebánya 2006 - kép 19 7500,- 16000,-
Besztercebánya 2006 - kép 20 17500,- 17000,-
Besztercebánya 2006 - kép 21 2500,- 4400,-
Besztercebánya 2006 - kép 22 2500,- 3200,-
Besztercebánya 2006 - kép 23 4000,- 3800,-
Besztercebánya 2006 - kép 24 17500,- 18000,-
Besztercebánya 2006 - kép 25 12500,- 19000,-
Besztercebánya 2006 - kép 26 3000,- 12000,-
Besztercebánya 2006 - kép 27 25000,- 34000,-
Besztercebánya 2006 - kép 28 35000,- 44000,-
Besztercebánya 2006 - kép 29 10000,- 50000,-
Besztercebánya 2006 - kép 30 15000,- 40000,-
Besztercebánya 2006 - kép 31 15000,- 40000,-
Besztercebánya 2006 - kép 32 17500,- 42000,-
Besztercebánya 2006 - kép 33 20000,- 34000,-
Besztercebánya 2006 - kép 34 3000,- 26000,-
Besztercebánya 2006 - kép 35 3000,- 28000,-
Besztercebánya 2006 - kép 36 2 kr: 2000,-

3 kr: 1500,-

10 kr: 3500,-

1×25 kr: 750,-

4×25 kr: 5000,-

2 kr: 2200,-

3 kr: 1600,-

10 kr: 9500,-

1×25 kr: 1400,-

4×25 kr: 10000,-

Besztercebánya 2006 - kép 37 2 kr: 12500,-

5 kr: 2500,-

2 kr: 13000,-

5 kr: 6000,-

Besztercebánya 2006 - kép 38 7500,- 10000,-
Besztercebánya 2006 - kép 39 3000,- 15000,-
Besztercebánya 2006 - kép 40 6000,- 22000,-
Besztercebánya 2006 - kép 41 7500,- 8500,-
Besztercebánya 2006 - kép 42 4000,- 7000,-

*********************************************

 

2005. ÉVI Mafitt KÖZGYŰLÉS

Április 16-án a Magyar Tudományos Akadémia elnöki tanácstermében tartotta a

társaság idei közgyűlését. A közgyűlésen 37 tag jelent meg (többen betegség,

vagy más akadály miatt nem tudtak megjelenni és előre kimentették magukat, így

a pártoló tagokat, a Magyar Postát képviselő Csegezi Marika és a Bélyegmúzeum

igazgatónője, Solymosi Rozika is, akik egyébként maguk is a Mafitt tagjai).

Jelen voltak még a tagokon kívül Kurdics Sándor Mabéosz elnök és Visóczki Isvánné

könyvelő.

Az ülés levezető elnöke, Visnyovszki Gábor Láng István professzort kérte fel

a közgyűlés megnyitására, egyben ekkor emlékeztek meg a jelen lévők az elmúlt

közgyűlés óta elhunyt Mafitt-tagokról, Paul H. Jensenről, Nagy Ferencről, dr.

Kamody Miklósról és dr. Danis Lászlóról.

A napirend jóváhagyása után a közgyűlés feladatainak tisztségviselőit (jegyzőkönyvvezető,

hitelesítő, szavazatszámlálók) választotta meg a tagság. Az elnök ismertette

Gulyás lászló elnökségi tag levelét, amelyben azt több oldalról megindokolva

kéri felmentését. Az elnökség a közgyűlésnek a jövő évi választásokig dr. Perneczky

László kooptálását javasolta. Más javaslat nem volt, a későbbiek során a tagság

őt erősítette meg szavazással új elnökségi tagként. A Gervay alapítvány kuratóriumára

vonatkozóan az elnökség ugyancsak javaslatot tett annak mandátumát újabb három

évre szavazással meghosszabbítani. Új tagokra vonatkozó javaslat nem merült

fel.

A Mafitt szokás szerint felköszöntötte jubiláns tagjait, a 96 éves Bér Andort,

a 80 éves dr. Somogyi Tamást, Karola Dezsőt, Márfai Árpádot, Keszi-Harmath Lórándot

és dr. Tomory Istvánt, valamint a 70 éves Vas Istvánt. A külföldön élő 90 éves

Emil Capellaro-t és Jan Zaborowskit, valamit a 85 éves Otto Hornungot a Mafitt

levélben üdvözli.

Az elnökség beszámolóját Hodobay Andor kezdte, abban kitért az elmúlt év eseményire,

a székfoglalókra, a tagdíjakra és technikai kérdésekre. Ezt követően Visnyovszki

Gábor inkább elvi kérdéseket taglalt, a Mafitt szerepét, feladatait, a jövőre

vonatkozó elképzeléseket. Bemutatta az új tagkártyákat és a tagbélyegeket, amelyek

2012-ig, ill. 2008-ig elkészültek. Ezután Bondor László olvasta fel a pénzügyi

beszámolót, illetőleg Fülöp Sándor az ellenőri jelentést. Czirók Dénes, a Gervay

Mihály Magyar Postatörténeti Alapítvány elnöke az alapítványi kuratórium munkájáról

számolt be, ismertette a pénzügyi helyzetet és egyben az idén augusztusban rendezendő

osztrák-magyar találkozó részleteit is taglalta.

A hozzászólások, kiegészítések során Fülöp Sándor szólt néhány szót a tavalyi

kecskeméti, Mafitt által is támogatott kiállításról, Somogyi Tamás alelnök pedig

javaslatot tett egy Mafitt-jelvényre. Barabássy Miklós a külföldön, ill. Magyarországon

élő tagok státusára vonatkozóan tett fel pontosítást célzó kérdéseket.

A közgyűlés a beszámolókat elfogadta, egyöntetűen megszavazva dr. Perneczky

László elnökségi tagként való kooptálását. A 2006-os tisztújítások előkészítésére

a közgyűlés öt tagból álló jelölőbizottságot választott dr. Nagy Ferenc, Kernács

György, dr. Bernáth Gábor, dr. Molnár László és dr. Rill Attila személyében.

A közgyűlés nyílt szavazással, egyhangú döntéssel újabb három évre meghosszabbította

a Gervay-kuratórium tagjainak megbizatását (Czirók Dénes, dr. Homonnay Géza,

Novotny Erzsébet, Rákóczi Margit, Vas István).

A Gervay-díj idei díjazottjai Vas István és Király Tibor. A Bér Andor vándordíjat

pedig Kallós Péter kapta. A laudációkat Czirók Dénes, ill. Angyal Erzsébet olvasta

fel.

Ezután Visnyovszki Gábor néhány rövid mondatban ismételten kérte a tagságot,

hogy a Mafitt honlap bővítését kísérjék figyelemmel, ötleteikkel, javaslataikkal

bővítsék és életrajzi adataik megadását - ha az még nem történt meg - minél

hamarabb pótolják.

A következő napirend a tagjelöltek ismertetése volt: Berényi Péter, dr. Kalocsai

Ferenc, dr. Kovács Géza, dr. Révész Péter, Vendel József, drs. Jan A. Rompes

(Hollandia) és Müller Antal (USA) kérte felvételét a Mafitt-ba.

A szavazást követően szünet következett, ekkor nyílt mód az új tagkártyák átvételére.

A szünetben minden jelen lévő kedves ajándékot is kapott: Horváth Lajos kiosztotta

frissen megjelent művének - Kronológia Kárpátalja történetéhez (a Kárpátaljai

postatörténeti füzetek első fecskéjeként) - egy-egy példányát.

Besztercebánya 2006 - kép 43

A szünet után Glatz István, a szavazatszámláló bizottság elnöke ismertette

a szavazás eredményét: az új tagok felvételét a tagság nagy többséggel megszavazta.

A hozzászólók között Kurdics Sándor Mabéosz elnök méltatta a 2004. évi rendezvényeket

és hangsúlyozta az együttműködés fontosságát. A hozzászólások főleg a jelvényre

szorítkoztak, annak alkotó elemeire vonatkozóan hangzottak el vélemények. Dr.

Nagy Ferenc elégedettségre és optimizmusra "intette" a tagságot, reagálva

az elnöki beszámolóra.

Az "egyebek" napirendi pontját a határozati javaslat megfogalmazása

és elnöki zárszó követte.

************************************************************

DR. DANIS LÁSZLÓ

1922.VII.16.-2005.I.1.

Újév hajnalán, 83 éves korában eltávozott közülünk a klasszikus magyar

bélyegek, főleg a legelső osztrák kiadások jeles ismerője. Hosszú évtizedekig

dolgozott sebészprofesszorként a pécsi honvédségi kórházban, felelősségteljes

hivatásának kihívásait oldották a bélyegek, amelyeket nagyon szeretett.

Az 1850-es kiadás, a legkedveltebb és legérdekesebb első osztrák bélyegek

voltak a kedvencei. Nem véletlen, hogy az 1986-ban megjelent "Magyar

bélyegek kézikönyve" szerkesztői őt kérték fel az 1850-es kiadás

feldolgozására.

Kiállítóként is sok sikert ért el, a nyolcvanas években sorra nyerve

az aranyérmeket a FIP-kiállításokon. A Mafitt alapító tagja volt, székfoglaló

előadását az 1850-es bélyegek utánmetszéseiről tartotta. A pécsi városi

bélyeggyűjtő kör elnökeként nyugdíjas éveiben is segítette a gyűjtőket.

Kiegyensúlyozott, derűs egyénisége, közvetlensége szeretetreméltóvá tették

mindenki számára. Ő maga is szerette az embereket, hivatását, családját,

barátait - ahol tudott, mindig segített. A bélyegek iránti vonzalom haláláig

elkísérte. Családja körében tért nyugovóra. Utolsó útján a Mafitt nevében

Farkas Zoltán területi irodavezető búcsúzott tőle.

Emlékét megőrizzük.


Mag. Walter Bruckner burgerlandi társunk örömmel venne minden tájékoztatást

vagy csereajánlatot nyugat-magyarországi ajánlási ragjegyekkel (Rekozettel,

Westungarn) kapcsolatban. Címe:OStR Prof. Mag. Walter A. Bruckner Stiglitzsteig

10, 7423 Pinkafeld, AUSTRIA

2004. október 22-én Voloncs Gábor és Visnyovszki Gábor részt vettek a Szlovák

Filatéliai Tudományos Társaság Besztercebányán rendezett éves közgyűlésén. A

közgyűlés megtárgyalta egy 2006-ban tervezett magyar-szlovák szimpózium lehetőségét.

A témára 2005 tavaszán tér vissza a két szervezet vezetősége.

Örömmel adjuk hírül, hogy Robert B. Morgan könyve a Colopex 2004 kiállításon

nagydíjat kapott, ezen túlmenően megkapta az American Philatelic Congress

sacramento-i döntése értelmében a Diane D. Boehret Award-ot, amit a 2003/2004

év legjobb irodalmi műve kap minden évben (a Stampshow 2003, SESCAL 2003, SHICAGOPEX

2003, Colopex 2004 és Napex 2004 rendezvényeken kiállított művek legjobbika).

2004. október 18-án, hétfőn ünnepélyes keretek között adta át Bér Andor,

a Mafitt alapító és egyben örökös tagja a Bélyegmúzeum részére Bélyeg előtti

levelek, illetve Az Egyházi Állam bélyegei című gyűjteményét. Az

ünnepségen többek között Kovács Gergelyné igazgató, Csepeli György államtitkár,

Csáky György, a Posta elnöke, Kurdics Sándor Mabéosz-elnök méltatta Bér Andor

pályáját és köszönte meg az adományt. Az ünnepség fényét emelte, hogy az adományozó

ezen a napon töltötte be 95. életévét, így a köszönet mellett a jókívánságokkal

sem fukarkodtak a gratuálók. A Mafitt nevében Visnyovszki Gábor köszöntötte

a neves filatelistát, átadva neki a társaság ajándékát, egy Zsolnay-vázát és

egy tokaji gyógycseppeket tartalmazó üveget.

Besztercebánya 2006 - kép 44

A 2005. évi osztrák-magyar szimpózium kapcsán a Mafitt tagjai megkapták

a körlevelet, amelyben a szervezők az előadásokra kérnek javaslatot. A beérkezett

válaszok értékelését követően alakul ki a végleges előadások programja.

Besztercebánya 2006 - kép 45A 2004-es őszi programok

során Kecskeméten a Fülöp Sándor által második alkalommal szervezett

országos II. osztályú, a Mafitt által is támogatott kiállítás során Szécsényi

László tartotta meg székfoglalóját az 1920-as évek magyarországi korona-inflációjának

postatörténetéről, majd ezt követően Fülöp Sándor Kecskemét postatörténetét

vázolta fel. Előadása, kutatási tevékenysége példaként szolgálhat a helytörténettel

foglalkozó filatelistáknak.

99. születésnapját még megünnepelhettük ez év augusztus

26-án, de a várt századikon már nem tudunkl neki gratulálni -

ID. NAGY FERENC
ID. NAGY FERENC,

a Magyar Filatéliai Tudományos Társaság örökös tagja, szeretett Feri Bácsink

2004. október 21-én eltávozott közülünk.
Élete a huszadik századot fogta át, annak minden ajándékával és átkával.

Megélte a két háborút, az 1956-os forradalmat, amely után fia, dr. Nagy

Ferenc a vasfüggöny túloldalára került és sokáig kellett várniuk, hogy újra

találkozhassanak. Már majdnem nyugdíjas éveiben kezdett komolyan bélyeget

gyűjteni. Megejtette a légiposta varázsa, hamarosan a legkiválóbb légiposta-gyűjtők

sorában találjuk, kiállítási anyagaival egyre jobb eredményeket ér el, több

tucat nemzetközi díj birtokosa. Kedves területei között is első volt az

1918-as REPÜLŐ POSTA időszaka, amelyet páratlanul gazdag anyaggal mutatott

be itthon és külföldön. Pedig ez nem is volt olyan egyszerű. A külföldön

megszerzett és fia által hazaküldött, Pestre postázott francia ballon-levélre

a kézbesítéskor csaptak le a vámosok, a levelet elkobozták és őt magát is

meghurcolták. Túltette magát ezen is, kedve töretlen maradt, hiszen gyerekkorában

pékinasként kemény iskolában tanulta meg, hogy az élet küzdelem, amit okosan,

derűvel és kitartó szorgalommal kell végigharcolni. Humora, embersége soha

nem hagyta cserben, még kilencvenes évei végén sem, amikor a Napfény Otthon

lakójaként verseket fabrikált és nézegette régi kiállítási okleveleit, bele-bele

lapozva "A Gerle 13 útja" című kedves könyvébe. Bölcsen élte életét,

és másokat is segített ebben. Könyveket lehetne teleírni történeteivel és

anekdotáival, amelyek még utolsó hónapjaiban is feltolultak az emlékezet

fáradó mélységeiből. Aztán jött egy baleset - combnyaktörés -,

ami után már nem volt visszaút, Feri Bácsi csendben átköltözött a mennyei

légiposta-klubba, itt hagyva nekünk a sok kedves emléket, amit együttléteink

során átélhettünk.
Tagja volt a Mabéosz Tudományos Munkaközösségnek, a Royal Philatelic Society-nak

Londonban, alapító tagként vett részt a Mafitt létrehozásában, székfoglalóját

a Magyar Tudományos Akadémia díszterméban tarthatta. Ám ezeknél még fontosabb,

hogy igazi társ és barát volt, tele emberséggel és pozitív életfilozófiával,

amit nemcsak megélt, hanem szét is szórt maga körül.
Feri Bácsi - már nem hallod, ha szólítunk, már végérvényesen lekéstünk

minden terminust, hogy még egy jót beszélgethessünk, és már nem lesz módunk

lángra lobbantani a százgyertyás tortát. De ha most rád figyelünk, bizonyára

megnyugtatsz minket, hogy szép és gazdag volt az életed és jól érezted magad

közöttünk… Mi pedig köszönjük Neked, hogy voltál… NYOGODJ BÉKÉBEN!


Mélységes szomorúsággal tudatjuk, hogy tagtársunk és barátunk,

PAUL H. JENSEN,
a filatélia nemzetközi síkon is kiemelkedő alakja 75.

életévében, 2004. július 17-én elhunyt. 1998-ban V. Harald norvég uralkodó

arany fokozatú kitüntetését kapta a köz kiemelkedő szolgálatáért, főleg

a NORVEX 97 világkiállítás megszervezéséért. Fájdalommal búcsúzunk a rokonszenves,

szerény embertől és a nagy tudású filatelistától, akivel 1992-ben és 1996-ban

a régebbi Mafitt-tagok személyesen is találkozhattak az EUROFILEX’92 kiállításon,

ill. a világtalálkozón.

Besztercebánya 2006 - kép 46

Emlékét megőrizzük.

A Mafitt 2004. évi Gervay-díjasai Karl Endrődi, Karola Dezső és Herwig

Rainer, a Bér Andor vándoríjat pedig Dr. Bernáth Gábor tagtársunk kapta. Méltatásuk

a szeptemberi Bélyegvilágban megtalálható.

A 2004. évi Szalon katalógusát - az Állami Nyomda Rt. jóvoltából

- minden tagunknak biztosítjuk, mellékletként pedig minden tagunk megkapja

a Mafitt négy blokkból álló ezer példányban forgalomba hozott emlékív-sorát

egy aktuális felülnyomattal, valamint a Pénzjegynyomda jóvoltából, a Philatelia

Hungarica támogatásával készült ötszáz példányos emlékív egy példányát. Az erre

az alkalomra készült díjjegyes levelezőlapot a Magyar Posta árusította, feltehetően

még beszerezhető a Filatéliai Központban.

A Mafitt a résztvevő kiállítóknak egy-egy oklevéllel tomácsolta köszönetét.

Az eseményen részt vevő, a kérdőívet kitöltő mintegy száz látogató, valamint

a nyertesek között a Mafitt bélyegajándékot és 14 db Bélyegkönyvet sorsolt ki,

amit a nyertesek a Bélyegmúzeumban vehettek át.



Ajánlott kiadványok:

Gudlin Tamás: Magyarország klasszikus postabélyegzői (Könyvismertető)
megjelent: 2004.június
A könyv kapható az RFR Kft. Profila aukciók forgalmazásában.
Besztercebánya 2006 - kép 47
Besztercebánya 2006 - kép 48

Dénes Czirók-Karl Endrodi: Ungarische Zusatzfrankaturen auf den Korrespondenzkarten

1869 und 1871
megjelent: 2002. ősz
Idézet a Népszabadság 2002. október 17-i számából:

A tarifaváltozások, vagy többletszolgáltatás miatt ma is előfordul, hogy a díjjegyes levelezőlapokra még bélyeget kell ragasztani. Megtörtént ez már a világ első postai levelezőlapjaival is. A filatelisták kiegészítő bérmentesítésnek nevezik ezt a megoldást, s a korai példányok a legféltettebb kincsek közé tartoznak. Egy osztrák és egy magyar gyűjtő, Karl Endrődi és Czirók Dénes most egy kötetben összefoglalta mindazt, amit eddig tudunk a még osztrákokkal közös 1869-es és 1871-es kétkrajcáros, sárga bélyegképpel forgalmazott levelezési lapok kiegészítő bérmentesítéséről. A kötet 34 színes példán mutatja be az ajánlás, expresszkérés, a külföldre küldés miatti bélyeges változatokat (az összes ismertet), illetve azokat, amelyekre a forgalomból kivonás utáni használat miatt kellett bélyeget nyálazni.”
A könyv megrendelhető a következő címen: Czirók Dénes, H-8900 Zalaegerszeg, Pacsirta u. 9/1.

Besztercebánya 2006 - kép 49


Lovász András: Az 1876-1881. évi 20 krajcáros metszetjavításai
Könyvismertető

megjelent: 2003.

Besztercebánya 2006 - kép 50


Bélyegkönyv - Stamps - Briefmarken
Az Állami Nyomda kiadásában 1996 végén megjelent három nyelvű Bélyegkönyv/Stamps/Briefmarken

közvetve a Mafitt-nál is megrendelhető a készlet erejéig kedvezményes

3000 Ft-os áron (+ postaköltség).

Rendelési cím: Visnyovszki Gábor, H-1581 Budapest 146, Pf.: 68.
megjelent: 1996.

Besztercebánya 2006 - kép 51
Besztercebánya 2006 - kép 52

Besztercebánya 2006 - kép 53
A Magyar Filatéliai Tudományos Társaság krónikája

A magyar filatélia történetével foglalkozó szakemberek elképzelése az volt,
hogy önálló társaság alakuljon, ahol a tagok érdeklődésének és igényeinek megfelelő
fórum jöhet létre az alkotómunka eredményeinek bemutatására. Az alapítás gondolatának
gyökerei évtizedekre nyúlnak vissza. A MABÉOSZ keretei között alakult
meg a hatvanas években a „Tudományos Munkaközösség„, dr.
Rend FerencBesztercebánya 2006 - kép 54 elnökletével. 1971-ben a „Magyar Bélyegek Monográfiája” mérföldkövet
jelentő köteteinek folyományaként, annak szinte folytatásaképpen szárnyat bont
a MABÉOSz tudományos közlönye a PHILATELICA
című tudományos folyóirat és hamarosan nemzetközi hírnévre tesz szert. Ugyanebben
az évben rendezték Magyarországon a második, sikeres bélyeg-világkiállítást
/az első 1961-ben volt és óriási sikert aratott/, viszont azóta nem rendezhetett
a mai napig sem Magyarország bélyeg-világkiállítást.

A hetvenes évek végére a lendület megtört és alábbhagyott. A bélyeggyűjtés világszerte
visszaesést mutatott, köszönhetően az elüzletiesedett bélyegkiadásoknak, amelyek
egyre nagyobb problémát jelentettek az országgyűjtőknek éppúgy, mint a tematikus
gyűjtőknek, s amelyeknek következtében sokezer újdonságvásárló ébredt rá arra,
hogy az új bélyegkiadások puszta sorbagyűjtése nem vezet a meggazdagodáshoz,
de a gyűjtőből filatelistává válás útját se egyengeti. 1981-ben a magyar filatélia
elvesztette Madarász GyulátBesztercebánya 2006 - kép 55 és Pákozdi
LászlótBesztercebánya 2006 - kép 56, két nemzetközi hírű szaktekintélyét, a hazai szakmai fejlődés két
meghatározó alakját. Nemsokára búcsúznunk kellett Rend Ferenctől is és néhány
éven belül megszünt a Tudományos Munkaközösség is, bár formálisan
átalakult ugyan egy, a FIP versenyosztályának
megfelelő szakosztállyá (a MABÉOSz akkori vezetésének döntése alapján), de progresszív,
élenjáró szerepkörét elvesztette. Mindez fokozott felelősséget rótt a hagyományokat
továbbvinni szándékozó filatelistákra. Az azonosságtudatával küszködő MABÉOSz
ebben az időben nem volt kezdeményezőképes. Az 1986-ban megjelent A
magyar bélyegek kézikönyve
a Szövetségtől csak elvi támogatást kapott. Nem
sikerült a Tudományos Munkaközösség feladatát kiszélesítve folytató Magyar Filatéliai
Akadémiát sem működtetni a MABÉOSz keretei között.

Ez indította útjukra a Mafitt alapítóit és szándékuk megértésre talált a Magyar
Tudományos Akadémiánál.

Az új egyesületi törvény értelmében ilyen jellegű társaság létrehozásához a
nyolcvanas évek végére alakultak ki a feltételek. A Mafitt 1989 szeptember 14-én
alakult, sokan fáradoztak rajta, hogy létrejöhessen. Közülük hervadhatatlan
érdemeket szerzett Makkai LászlóBesztercebánya 2006 - kép 57
történész akadémikus, aki nagy lelkesedéssel és szakértelemmel végezte a szervező
munkát. Sajnos súlyos betegsége megakadályozta, hogy az alakuló ülésen részt
vegyen. A másik lelkes szervező Surányi LászlóBesztercebánya 2006 - kép 58
tagtársunk volt, aki számos időtálló filatéliai tudományos művet alkotott, sajnos
már ő sem lehet közöttünk.

Az alakuló közgyűlés ideiglenes tisztségviselőket választott, akiket az 1990.
évi közgyűlésnek kellett megerősítenie tisztükben. A Mafitt elnöke Dr.
Láng István akadémikus
lett, titkára dr.
Somogyi Tamás
, alelnökei Surányi LászlóBesztercebánya 2006 - kép 59
és Visnyovszki Gábor, a pénztárosi teendők ellátására Bér Andort, ellenőrnek
dr. Soóky Dezsőt választották meg. Gazda IstvánBesztercebánya 2006 - kép 60, Dr. Molnár László és dr. Simády
BélaBesztercebánya 2006 - kép 61 lettek az elnökség tagjai.
Az alakuló ülés tiszteletbeli elnökké választotta dr. Makkai LászlótBesztercebánya 2006 - kép 62.

A további alapító tagok: dr. Danis László, Dobó Attila, Filyó Mihály, Flasch
DezsőBesztercebánya 2006 - kép 63, Glatz István, Hrabál LászlóBesztercebánya 2006 - kép 64,
dr. Kamody Miklós, Keszy-Harmath Lóránd, Király Tibor, dr. Lippai Pál, Lipták
István, Márfai Árpád, id. Nagy FerencBesztercebánya 2006 - kép 65, Nagy József, dr. Palotás ZoltánBesztercebánya 2006 - kép 66,
Sipos JózsefnéBesztercebánya 2006 - kép 67, Szép EndreBesztercebánya 2006 - kép 68,
Vas István, Voloncs Gábor és dr. Zlatev IstvánBesztercebánya 2006 - kép 69.
Az 1990. évi II. közgyűlést dr. Makkai László már nem érhette meg. A közgyűlés
a tisztségviselőket megerősítette, egyetlen változásként dr. Somogyi Tamás alelnök,
Visnyovszki Gábor pedig titkár lett. Ennek a közgyűlésnek legnagyobb eseménye
a külföldi tagok felvétele volt. Olyan nemzetközi tekintélyek lettek a Mafitt
tagjai, mint Gary S. RyanBesztercebánya 2006 - kép 70 (Anglia), Orbán
FerencBesztercebánya 2006 - kép 71 (Dánia) és már
az alapításnál „bábáskodó” dr.
Nagy Ferenc
(Ausztria). A további külföldi tagok: Gróf László, Mervyn Benford
(Anglia), dr. Fráter István, dr. Ettre László (USA), Néma PéterBesztercebánya 2006 - kép 72
(Svájc), Otto Schäffling (Németország), Jozef Obert, Jozef Tekel (Cseh
és Szlovák Köztársaság), Cserni György, Erős LászlóBesztercebánya 2006 - kép 73
(Románia), Jan Zabrowski (Lengyelország). A 14 külföldi taggal, továbbá két
új hazai taggal Fülöp Sándor és Simon Gy. Ferenc, a Mafitt létszáma 46 főre
emelkedett. 1990. végén dr. Lippai Pál közéleti elfoglaltsága miatt megszüntette
tagságát, így ez a szám eggyel csökkent.

1991-ben öt külföldi és egy hazai taggal, így Elaine C. ArundelBesztercebánya 2006 - kép 74 (Anglia), Pierre
Vattepain (Franciaország), Peter Girlich (Németország), Tomás Morovics (Cseh-
és Szlovák Köztársaság), dr. Ulrich Ferchenbauer (Ausztria) és dr. Titsch Endre
személyében bővítette tagjai sorát ebben az évben. 1992-ben, már a IV. soronkövetkező
közgyűlésén Robert B. Morgan (USA), Dr. Hadmar Fresacher és Fritz Puschmann
(Ausztria) nyertek külföldi tagként felvételt, hazaiként pedig dr. Lovász Andrást
és Sebestyén Tamást fogadta el a közgyűlés. Így a Mafitt létszáma 56-ra nőtt,
s ekkor vált a Bélyegmúzeum is pártoló tagként a Társaság részévé.


A Társaság a filatélia történettel foglalkozó szakemberek önálló tudományos
szervezete. Az alapító tagok száma 31 fő volt, jelenleg 54 hazai és 57 külföldi
tagja van, illetve pártoló tagként segíti a Társaság munkáját a Bélyegmúzeum
és a Magyar Posta Rt. A Mafitt nem tömegszervezet, csak olyan tagjai lehetnek,
akik már bizonyították, hogy önálló kutatómunkát végeztek a filatélia valamely
területén.

Céljait és működési rendjét az „Alapszabály”-ban fogalmazta meg. A Mafitt legfőbb
testülete a közgyűlés, amely évente kerül összehívásra. A közgyűlés kizárólagos
joga az alapszabály elfogadása vagy módosítása, az új tagok felvétele, a tisztségviselők
megválasztása, a működési és gazdálkodási jelentések megvitatása és elfogadása,
a következő időszak fontosabb feladatainak kijelölése.

Társaságunk tevékenységének fontos vezérelve, -mely abból adódik, hogy a bélyeggyűjtés
is a magyar egyetemes kultúra szerves és értékes eleme, ez azonban egyre kevésbé
érződik a társadalmi tudatban- hogy ennek tudományos vonatkozásait ápolja, továbbfejlessze,
a nemzetközi tudományos összefüggésrendszerbe illessze és mindezek gyakorlati
hatásait a filatelisták számára hasznosíthatóvá tegye, a társadalom felé pedig
kommunikálja.

A Mafitt feladatának tekinti a magyar postatörténet kutatását, valamint a magyar
filatélia elméleti alapjainak mindenkori megfogalmazását, tisztázását, nemzetközi
összehasonlító vizsgálatát, értékes hagyományainak ápolását és publikálását.
A Társaság a posta- és filatéliatörténet minden területén figyelemmel kíséri
és elősegíti a kutatások gyűjtői célokkal való összehangolását, illetve szorgalmazza
a tudomány és a gyakorlat kapcsolatának fejlesztését, eredményeinek népszerűsítését.

Az operatív vezetést az elnökség végzi. Ennek tagjai az elnök, jelenleg Homonnay
Géza
jeles filatelista, a két alelnök, a titkár, a pénztáros és további
négy elnökségi tag. Az ellenőr és a Mafitt által alapított Gervay
Alapítvány elnöke részt vesz rendszeresen az elnökség ülésein.

A Mafitt több mint tizenkét éves fenállása során számos és igen figyelemreméltó
rendezvényt szervezett és valósított meg. Első nyilvános szereplése az 1992-ben
megrendezett Mafitt Szalon és Kiállítás ’92 volt, amelyen kb. 40 tagunk mutatta
be kiállítási gyűjteményeit, megismertetve kutatási területeiket, melyhez számos
irodalmi publikáció, dokumentumok bemutatása is párosult.

1996-ban rendezte Társaságunk a Magyar Bélyeg- és Postatörténeti Világtalálkozót
első alkalommal, mely 3 napos kiállítás és szimpózium keretében szinte teljes
keresztmetszetet nyújtott a magyar bélyeggyűjtés tudományos igényű művelési
területeiről. 53 kiállítási anyagban, 6 új irodalmi munkában és 28 élő előadásban
kaphattak a résztvevők minden szempontból kimagasló tudásanyagot a Mafitt bemutatásában.

A második Magyar Bélyeg- és Postatörténeti Világtalálkozót 2000-ben a MABÉOSz-szal
közös rendezésben nagy nemzetközi kiállítás keretei között tartotta Társaságunk,
két fontos évforduló kapcsán. Ekkor ünnepeltük, hogy 150 éve jelent meg Magyarországon
az első postabélyeg és a Turulos kiadás 100. évfordulóját. A Szalon központi
témája is ez utóbbi köré csoportosult, s mind a kiállítás, mind a szimpózium
fókuszába a krajcár-fillér vegyes bérmentesítés korszaka került. Ezen a rendezvényen
is igyekeztünk a magyar filatélia minden jelentős területét bemutatni az új
kutatási eredmények tükrében. Újdonságként Társaságunk saját belső életét, eddigi
tevékenységét, az 1867-es kiadással kapcsolatos vitát és anyagokat is bemutatta
néhány tablón.

Besztercebánya 2006 - kép 75

Megemlékezhettünk a Bélyegmúzeum anyagának bemutatásával nagy filatelista elődeinkről.
Új színfoltja volt a szimpóziumnak a számos értékes szakmai előadás mellett
a rendezésünkkel megtartott pódiumvita a magyar filatélia helyzetéről, jövőjéről.

Az Állami Nyomda jóvoltából itt kerülhetett az érdeklődők kezébe az 1996-ban
elhangzott előadások anyaga könyv alakban is.

Fontos és rendkívül nagy hatású -most már nyugodtan mondhatjuk, hagyományos-
rendezvényünk a Magyar-Osztrák Postatörténeti Szimpóziumok, melyek 1998 júniusában
kezdődtek az ausztriai Magdalensbergben. A kitűzött cél:

     - segíteni az osztrák-magyar postatörténeti kutatásokat

     - továbbfejleszteni a két ország kutatóinak személyes
kapcsolatait

     - javítani a magyar résztvevők német nyelvismeretét

A szimpózium sikere megalapozta a hagyományteremtést, 1999-ben második alkalommal
a magyarországi Keszthelyen került megrendezésre a találkozó, kilenc magas színvonalú
előadással és közel száz fős részvétellel, mely a két oldalon kívül német, amerikai,
holland résztvevőket is vonzott és számos jelentős szaklapban jelentek meg figyelemre
méltó pozitív értékelések Ausztriától az USÁ-ig. A találkozó előadásanyaga könyv
formájában is megjelent.

A folytatásra csak 2001-ben került sor, hiszen a 2000. év a nagy kiállításoké
volt Bécsben és Budapesten egyaránt, így az erők ezekre összpontosultak.A helyszín
ismét Ausztria, a festői környezetben található Seggau kastélyában. A harmadik
alkalommal megrendezett szimpóziumon a két fél részéről 3-3 postatörténeti előadás
hangzott el, hallgatósága tovább bővült és kiszélesedett, közép-európai jelentőségűvé
vált. Ez a sokszínűség részben a Mafitt belső szervezetében is rejtőzik, hiszen
a tudományos társaság tagjainak kb. a fele külföldön él.
2003-ban a magyarországi Bükfürdő, 2005-ben pedig az ausztriai St. Georgen am
Längsee
adta az összejövetel helyszínét.

Mindegyik rendezvény egyúttal a Mafitt tevékeny részvállalásával a résztvevőket
kísérő családtagok, elsősorban hölgyek számára szervezett programokkal is szolgált
azért, hogy egy filatelista esemény ne csak magányos emberek rendezvénye, hanem
egyúttal a rendezvénynek helyet adó környezet bemutatásával, megismertetésével
kellemes családi hétvége legyen.

Feltétlenül említést érdemel, hogy az eddigi szimpóziumok magyar résztvevőinek
költségeihez a Gervay Mihály Magyar Postatörténeti Alapítvány és más szponzorok
járultak hozzá.

2004-ben a Társaság a 3. Magyar Bélyeg- és Postatörténeti
Találkozó keretében sikeres bemutatót tartott a MTA társadalomkutató központban
a Budai Várban.
A Mafitt közgyűlése életművek elismeréseként évente ítélheti meg a Bér Andor vándordíjat és a Gervay Mihály Magyar Postatörténeti
Alapítványa
a jelentős filatéliai kutatómunkáért adható Gervay Mihály díjat.

Találkozók, események


2014. április 11-13: Nemzetközi Filatéliai Szimpózium, Pinkafő
A hét országból érkezett résztvevők az itt látható felvételeken is látható jó hangulatban telt rendezvényen hét előadást, - köztük egy Mafitt székfoglalót - hallgathattak meg.

Besztercebánya 2006 - kép 76

A többi kép itt látható. Az előadásokról gazdagon illusztrált könyv is megjelent, mely Czirók Dénestől szerezhető be (lásd kínálatunknál).

Ülés
Ülés
Szavazás
Szavazás
Besztercebánya 2006 - kép 77
Dr. Láng István
Dr. Kamody Miklós
Dr. Kamody Miklós

1996. Ünnepi közgyűlés a Zenetudományi Intézetben
1996. Ünnepi közgyűlés a Zenetudományi Intézetben
Mafitt előadások, rendezvények
2005. évben
augusztus 26-28.5. Osztrák-magyar postatörténeti
szimpózium
(St. Georgen am Längsee)

2004. évben
november 27. 10:30Cserni György előadása az aradi megszállási
bélyegekről a Mabéosz 101-es termében
utána: nyílt nap a bélyegvizsgálat, elsősorban a bélyeg előtti levelek
témakörében
(mód nyílik a Gervay Mihály Magyar Postatörténeti Alapítvány által megvásárolt
hamis levelek részletes tanulmányozására, kérdésfeltevésekre)
június 4-6. 3. Magyar Bélyeg- és Postatörténeti Világtalálkozó
Budapest
 Besztercebánya 2006 - kép 78Vendéglátó:
MTA Társadalomkutató Központ, helyszín: MTA díszterme
Besztercebánya 2006 - kép 79
Program
2004. jún. 4-6.
Köszöntők (Visnyovszki
Gábor, Glatz Ferenc, Láng István, Dr. Nagy Gábor Tamás, Kurdics Sándor)
Besztercebánya 2006 - kép 80Besztercebánya 2006 - kép 81Besztercebánya 2006 - kép 82Besztercebánya 2006 - kép 83
A kiállítás
tartalma

Besztercebánya 2006 - kép 84Besztercebánya 2006 - kép 85Besztercebánya 2006 - kép 86Besztercebánya 2006 - kép 87Besztercebánya 2006 - kép 88
Dr. Lovász András életmű-kiállítása (méltatás,
A kiállítás tartalomjegyzéke)
Besztercebánya 2006 - kép 89Besztercebánya 2006 - kép 90Besztercebánya 2006 - kép 91Besztercebánya 2006 - kép 92Besztercebánya 2006 - kép 93Besztercebánya 2006 - kép 94
Besztercebánya 2006 - kép 95Besztercebánya 2006 - kép 96Várnegyed önkormányzati kiállítás
A MABÉOSZ okmánybélyeg-gyűjtő szakosztályának tortájaA MABÉOSZ okmánybélyeg-gyűjtő szakosztályának tortája


2003. évben
augusztus 30-31. 
 
4. Magyar-osztrák postatörténeti szimpózium (Bükfürdő)
Besztercebánya 2006 - kép 97Besztercebánya 2006 - kép 98Besztercebánya 2006 - kép 99Besztercebánya 2006 - kép 100Besztercebánya 2006 - kép 101Besztercebánya 2006 - kép 102Besztercebánya 2006 - kép 103Besztercebánya 2006 - kép 104
Besztercebánya 2006 - kép 105Besztercebánya 2006 - kép 106Besztercebánya 2006 - kép 107Besztercebánya 2006 - kép 108
 
Czirók Dénes
Falsche Ungarische Vorphila-Briefe
Dr. Robert Neunteufel
Naturwissenschafliche Echtheitsprüfung von Stempeln
Dr. Karl Wodrazka
Der Postdienst der Ersten k.k. priv. Donau-Dampfschiffahrts-Gesellschaft
1834-1880
Dr. Homonnay Géza
Neue Entdeckungen im Zusammenhangmit den Abstempelungen der ungarischen
Ausgabe aus dem Jahr 1867
Wolfgang König
Ein Streifzug durch die Ausgabe 1867 in Ungarn - die erste Ausgabe
der selbständigen ungarischen Postverwaltung
Dr. Nagy FerencÜber die Verwendung der Höchstwerte der Ausgabe 1867 in Ungarn
Gazda IstvánBesonderheiten der ungarischen Zensur 1919/1922
Dr. Joachim GattererÖsterreich-Ungarns letzter Krieg, die Feldpost

2002. évben
február 8.Lipták IstvánPostatörténeti emlékek Békés vármegyéből II. rész, 1810-1840
február 18.Szivi LászlóA Magyar Posta a XXI. század küszöbén
február 23.Novotny Erzsébet150 éves az Állami Nyomda (kiállítás vezetés)
április 20.Angyal ErzsébetA filatéliai szakirodalom fajtái és fontossága (székfoglaló)
május 2.Kőhalmi CsabaAz 1956-os szabadságharc a filatélia tükrében (székfoglaló)

2001. évben
március 30.
 
Hrabál László emlékülés
május 11.
Karola Dezső
A magyar posta túlélő bélyegzései (székfoglaló)
augusztus 25-26.
 
3. Osztrák-magyar postatörténeti szimpózium (Seggau)
Besztercebánya 2006 - kép 109Besztercebánya 2006 - kép 110Besztercebánya 2006 - kép 111
 
Gazda István
Besonderheiten der ungarischen Zensur 1848/49 und 1914/18
Dr. Ulrich Ferchenbauer
Postbetrug im Kaisertum Österreich 1850 bis 1863/64 (székfoglaló)
Besztercebánya 2006 - kép 112
Glatz István
Posttarife und Frankaturen in Ungarn bis 1900
Mag. Karl Endrodi
Der Postweisungsdienst in der ungarischen Reichshälfte bis zur Jahrhundertwende
Visnyovszki Gábor
Die Inflation in Österreich und Ungarn in der 1920er Jahren
Visnyovszki Gábor
Das Szigetvár-Provisorium

2000. évben
január 28.
Sipos Józsefné
A független magyar postaigazgatás és tábori postaszolgálat története 1848-1849
február 17.
Dr. Láng István
A madárvilág Jókai Mór műveiben
március 24.
Cserni György
A „Ziaristi-1920-Újságírók” bélyegkiadás hányatott története
május 5.
Lipták István
Postatörténeti emlékek Békés vármegyéből I. rész
május 19.
Meggyesy Ernő
Európa postatörténete tematikus szemmel (székfoglaló)
augusztus 18-21.
 
HUNPHILEX 2000 bélyegkiállítás és a II. Magyar Bélyeg- és Postatörténeti
Világtalálkozó

Besztercebánya 2006 - kép 113Besztercebánya 2006 - kép 114Besztercebánya 2006 - kép 115Besztercebánya 2006 - kép 116(Tablók az 1867-es kiadás történetéről; A szecesszió a bélyegeken)
(Tablók az 1867-es kiadás történetéről; A szecesszió
a bélyegeken)
 
Orbán Ferenc emlékülés
 
Gerrit Hof
A Turulos kiadások 1900-1913. (székfoglaló)
Czirók Dénes
Krajcár-Turul vegyes bérmentesítések
Voloncs Gábor
Az „AUT”-lyukasztás
Rolf Rohlfs
UNGARN-Halbierungen című könyvének bemutatója
Dr. Láng István
A hírközlés Jókai Mór műveiben
 
Pódiumvita a magyar filatélia helyzetéről, jövőjéről, a Mafitt lehetőségeiről
és feladatairól dr. Somogyi Tamás vezetésével
További események:
október 27.
Horváth Lajos
Kárpátalja postatörténetének korszakolása
december 5.
 
Előadások a Bélyegmúzeum megnyitásának70. évfordulója alkalmából
 
Visnyovszki Gábor
A magyar klasszikus filatélia néhány érdekes különlegessége
dr. Perneczky László
Az elektronikus posta XX. századvégi termékei: az automata bélyegek

1999. évben
február 25.
Dr. Láng István, Fülöp Sándor, Nagy László
Magyar tudósok és alkotók postabélyegeken
június 26-július 1.
Dr. Láng István
Bélyegbemutató a Tudomány Világkonferencián:Nobel-díjasok a világ bélyegein
augusztus 28-29.
 
2. Magyar-osztrák postatörténeti szimpózium (Keszthely)
Besztercebánya 2006 - kép 117Besztercebánya 2006 - kép 118Besztercebánya 2006 - kép 119
 
Sipos Józsefné
Die Postbeförderung und die Feldpostdienste während des Freiheitskampfes
in Ungarn 1848 und 1849
Jozef Wenzl
Die Westungarischen Postkurse bis zum jahre 1850. (székfoglaló)
Dr. Molnár László
Ödenburg und die ungarische Postgeschichte
Király Tibor
Die Geschichte der Ödenburger Poststempel vom Jahre 1754 bis zum Ausgleich
(1867)
Walter A. Bruckner
Die Feldpost bei der Landnahme des Burgenlandes
dr. Nagy Ferenc
Die Geschichte der Balaton-Privatpostmarken 1875
dr. Lovász András
Die Briefmusterausgabe mit farbiger Wertziffer
További események:
szeptember 16-20.
 
Országos filatéliai kiállítás Kecskemét - 10 éves a Mafitt
 
Dobó Attila
Tekercsbélyegek
Hodobay Andor
Francotyp bérmentesítőgépek Magyarországon
dr. Perneczky László
Automata bélyegek
szeptember 21.
Dr. Debreceni Zsolt
A magyar bélyegnapok története (székfoglaló)
november 19.
Kallós Péter
Árpádházi Szent Erzsébet (székfoglaló)

1998. évben
június 6-7.
 
Osztrák-magyar postatörténeti szimpózium (Magdalensberg)
Besztercebánya 2006 - kép 120Besztercebánya 2006 - kép 121Besztercebánya 2006 - kép 122Besztercebánya 2006 - kép 123
 
dr. Somogyi Tamás
Dienstpost in Österreich-Ungarn
Czirók Dénes
In Ungarn verwendete numerierte Postformulare zwischen 1830 und 1875
Fritz Puschmann
Die Österreich Nummer 1 und das 1 Kreuzer Drucksachen-porto (székfoglaló)
További események:
június 26.
Rolf Rohlfs
Die britische Zusatzfrankaturen auf Briefen via Triest und Alexandrien
nach Asien und Australien 1859-1868 (székfoglaló)
december 5.
Cserni György
Az első osztrák-magyar tarifainfláció a XIX. században

1996. évben
augusztus 23-25.
 I.
Magyar Bélyeg- és Postatörténeti Világtalálkozó
- Budapest
Besztercebánya 2006 - kép 124
Mafitt-szalon ’96 és szimpózium
Dr. Somogyi Tamás
Postatörténet és történelem
Dr. Kamody Miklós
A magyarországi hírközlés a honfoglalástól 1796-ig
Paul h. Jensen
A bélyeg előtti időszak Észak-Magyarország postatörténetének
tükrében
Sipos Józsefné
A posta és a tábori posta az 1848/49-es szabadságharc időszakában
Dr. Rüdiger Wurth
A posta Magyarországon 1850-1867 között
Dr. Nagy Ferenc
A magyar posta a kiegyezés korában 1867-1871
Az 1871-es bélyegkiadás
Czirók Dénes
A kocsiposta Magyarországon
John Off
Az 1871-es 2 krajcáros levelezőlap
Orbán Ferenc
A XIX. század utolsó negyedének postatörténete
Dr. Lovász András
Az 1874. évi I. típusú 10 krajcáros első nyomólemezei
Glatz István
A Turulos kiadások 1900-1918
Otto Schäffling
A magyar hírlapbélyegek előértéktelenítései
Dr. Molnár László
A XX. századi postatörténet főbb vonulatai
Mervyn Benford
Az első magyar infláció időszakainak kérdései 1920-1926
Herwig Rainer
Hadgyakorlatok tábori postája 1914 előtt
Dr. Somogyi Tamás
Az első világháború tábori postája
Surányi László
A második világháború tábori postája
Prof. Angelo G. Giumanini
Fiume - Egy nehéz gyűjtési terület perspektívái
Szép Endre
Az okmánybélyeg-gyűjtés időszerű kérdései
Robert Morgen
A számítógép és a filatélia
Boross Kálmán
Gondolatok a postatörténet jövőjéről
 
Vita a magyar filatélia jövőjérő Visnyovszki Gábor vezetésével

1992. évben
június
I. Mafitt szalon
Besztercebánya 2006 - kép 125Besztercebánya 2006 - kép 126

A pontos dátum a régi oldal migrálása során nem volt megállapítható; a sorrend a forrásdokumentumban elfoglalt helyük alapján lett becsülve.

Minden 2011. évi hír »  ·  Vissza a Hírekhez

MAFITT Hírlevél

Ne maradjon le a Társaság híreiről és „A hét műtárgya” rovatról: iratkozzon fel rendszeres hírlevelünkre!