E cikk a Mafitt „Magyar Filatéliai Enciklopédia” (Mafipedia) elnevezésű, 2013 körül indult projektjének részeként készült, Névi Pál Monográfia I. kötetében megjelent „A bélyeggyűjtés története” fejezete alapján. Az eredeti mafipedia.mafitt.hu wiki időközben megszűnt; ez a szöveg az Internet Archive (web.archive.org) 2013-as mentéséből lett helyreállítva. Lásd még: a Mafipedia projektről, a Monográfia-projekt oldalán pedig a teljes I. kötet letölthető.
Bevezetés
A bélyeggyűjtés hőskora azzal kezdődött, amikor a könyvkereskedők bélyegárusítással is foglalkozni kezdtek. Ebben az időben bélyegkereskedők még nem voltak. A bélyeggyűjtés történetével foglalkozó filatelista szakírók eddig figyelmen kívül hagyták azt az érdekes és jellemző körülményt, hogy nem a játékáru, papírnemű vagy vegyeskereskedők, hanem a kultúrát terjesztő „áru” kereskedői, a könyvkereskedők sorolták feladatkörükbe a bélyegek adásával és vételével való foglalkozást. Az egyes államok bélyegeinek elkülönítésére és tárolására dobozokat és borítékokat használtak. A rendelkezésünkre álló adatok szerint a kezdet kezdetén egyes kereskedők a bélyegeket vékony szegekre szúrva tárolták. Bár e tárolás helytelen módjára rövidesen rájöttek és megváltoztatták, mégis sok értékes régi bélyeg ment tönkre. A vásárlókörútjáról hazatért gyűjtő vastag csomagolópapirosból készített lapokra csirizzel felragasztotta szerzeményeit. Sokan gyűjteményeiket üveglap alatti asztalokon tartották. Szép számmal akadtak gyűjtők, akiknél az albumokat lámpaernyők pótolták; ezek a bélyegeiket lámpaernyőkre pikkelyszerűen ragasztották. A gyűjtemények elhelyezésének e korszakában még kimagaslóan a legjobb mód a különböző méretű és rendeltetésű dobozokban való gyűjtés volt.
A XIX. század gyűjtői túlnyomórészt az egész világ bélyegeit gyűjtötték, és nagy többségükben lényegesen kisebb minőségi követelményt támasztottak, mint napjaink gyűjtői. Néhány hiányzó fog, sarokhiány, papírelvékonyodás (ablak), vágott bélyegeknél egy-két oldal szélhiány stb. nem jelentett okot arra, hogy az ilyen hibás bélyeget a gyűjtő ne helyezze hatalmas méretű albumába. Innen ered az a sajnálatos tény, hogy a legtöbb valóban nagyon öreg gyűjteményben, különösen a ritkább példányok között nagyon sok a másod, sőt harmadrendű darab. A századforduló idején az egyre szaporodó bélyegkiadások az általános gyűjtést egyre nehezebbé tették, így lassanként a világgyűjtők közül egyre többen korlátozták gyűjtési területüket egy-egy világrészre vagy országra. Sok volt az olyan gyűjtő is, aki fenntartotta ugyan világgyűjteményét, de azt a XIX. században kiadott bélyegekre korlátozta, azaz gyűjteményét az 1899-ben kiadott bélyegekkel lezárta.
Megemlítendő még a gyűjtés e korszakáról az is, hogy a gyűjtők egy része vegyes sorokat képezett, azaz egy-egy sort részben használatlan, részben használt példányokból állított össze.
Az, hogy ezek a kezdetben primitív bélyeggyűjtők aránylag rövid idő alatt filatelistákká fejlődtek, a szaklapok, szakkönyvek, bélyegalbumok, egyesületek, kiállítások és bélyegnapok egyre fokozódó elterjedésének köszönhető. Az első filatelista szaklap 1862-ben „The Monthly Advertiser” címmel az angliai Liverpoolban jelent meg. A második 1863-ban „The Stamp Collector’s Magazine” címmel ugyancsak az angliai Bathban került kiadásra. A harmadik szaklap az 1863-ban Brüsszelben megjelent „Le Timbre Poste” volt. Negyedik a Lipcsében 1863-ban kiadott „Magazin für Briefmarkensammler”, ötödik a Kanadában 1864-ben kiadott „Stamp Collector’s Record” volt. Figyelemre méltó, hogy 1889-ben a csehországi Mährisch Ostrauban H. Mittelmann szerkesztésében már egy olyan katalógus jelent meg, mely a világ összes bélyegszaklapjainak felsorolását tartalmazta, azaz annyi volt már a szaklapok száma, hogy róluk katalógus volt szerkeszthető. Az első szakkönyv 1861-ben Párizsban jelent meg. Szerzője Alfred Potiquet, címe: „Catalogue des Timbres Poste créés dans les divers Etats du Globe” volt (a világ összes államaiban kiadott bélyegek katalógusa). A második ugyancsak francia volt, 1862-ben a La Rochelle közelében levő Merennesben jelent meg; a könyv írója H. Boyer, címe „Histoire du Timbre Poste et en particulier du Timbre Francais” volt (a postabélyegek története, különös tekintettel a francia bélyegekre). 1862-ben jelent meg francia nyelven I. B. Moens könyve, melyben az első bélyeg kiadása után 22 évvel jegyzékbe foglalta az addig feltűnt bélyeghamisítványokat - sorrendben a harmadik könyv tehát már a hamisítványokkal volt kénytelen foglalkozni. Lipcsében 1863-ban jelent meg a negyedik szakkönyv, Zschiesche & Köder cég kiadásában, „Übersicht aller bekannten usw. Franco Marken” címmel (áttekintés az összes eddig ismert bélyegekről). Az ötödik szakkönyv ismét a bélyeghamisítványokról szól, és 1863-ban az angliai Edinburgban jelent meg; szerzői Lewes és Pemberton voltak. A hatodik Philadelphiában (USA) jelent meg 1863-ban, A. C. Kline írta, címe: „The Stamp Collectors Manual” (bélyeggyűjtők kézikönyve). Amint látjuk, 1863-ban már három szakkönyv került egy esztendő leforgása alatt kiadásra.
A szakkönyvek megjelenésével egyidejűleg párhuzamosan kiadásra kerültek az első bélyegalbumok is. Még 1861-ben Párizsban M. Schloss kiadásában megjelent az első bélyegalbum: szövegezés nélküli kockás lapokból állt, a lapokat szalaggal átfűzött kartonlemezek közé helyezték. 1862-ben Németországban az elsőhöz hasonló kivitelben G. Wuttig készített albumokat, ezeknek lényegesen jobb minőségű volt a papirosa és a fedele is. A harmadikat Jean Moens adta ki 1862-ben Brüsszelben - ez az album részben már szöveges volt. A negyediket 1863-ban Londonban adta ki E. A. Oppens. Ezt követte ötödikként az 1863-ban Appletonban (USA) kiadott angol szövegű bélyegalbum.
A bélyeggyűjtő egyesületek megalakulása előtti időkben a bélyeggyűjtők általános gyűjtő egyesületekben bélyeggyűjtői szakosztályokat szerveztek. Az ilyen általános gyűjtői egyesületekben régi pénzektől kezdve szivargyűrűig, kagylóktól kezdve lepkékig az égvilágon mindent gyűjtöttek. Az első ilyen ismert általános gyűjtői egyesület az 1856-ban Amerikai Egyesült Államokban alapított „Omnibus Club” volt.
Az első kizárólag bélyeggyűjtéssel foglalkozó egyesületet 1866-ban a kanadai Saint John’sban alapították, „The Excelsior Stamp Association” néven. Második volt a napjainkban is működő és 1868-ban New Yorkban alakult „The Philatelic Society”. Harmadik a világhírű és ma is minden változás nélkül fennálló, 1869-ben Londonban alapított „Royal Philatelic Society” volt, mely röviddel megalakulása után saját kiadásában szaklapot indított; szakkönyvtára és hamisítványgyűjteménye a világ filatelistáinak táborában jól ismert, benne Fournier és Sperati összes hamisítványaival. Az 1869-ben Heidelbergben alakult „Süddeutscher Philatelisten Verein” volt a negyedik, és német egyesület volt az ötödik is, az 1871-ben Berlinben alapított „Berliner Briefmarken Verein”. A világ legnagyobb filatelista szakkönyvtára a müncheni városi könyvtár keretében működik.
Az első bélyegkiállításokon nem több vagy sok gyűjtő mutatta be versenyszerűen gyűjteményét, hanem rendszerint jótékony célú rendezvények alkalmával került sor egy-egy ismertebb gyűjtő bélyeggyűjteményének bemutatására. Az első bemutatókról pontos feljegyzések nem maradtak. A szakirodalomban található adatok szerint az első bemutató - amiről tudunk - 1870-ben Drezdában volt, ahol az ismert német gyűjtő Alfréd Moschkau gyűjteményét több ízben és több helyen kiállította. 1873-ban Bécsben S. F. Friedmann rendezett gyűjteményéből kiállítást, ez a második. Ugyanebben az évben, az év vége előtt néhány nappal, Berlinben Paul Lietzow következett, a harmadik. 1878-ban Párizsban Arthur Maury kiállítása követte az előzőket, a negyedik. Az ötödik kiállítást ismét Bécsben rendezték: 1881-ben a Wiener Philatelisten Club rendezett kiállítást, melyen közel 20 tag volt kiállító, és a hét napig tartó kiállítást a versenydíjak ünnepélyes átadása és a kiállított gyűjtemények méltatása követte - ez volt tehát egyben az első egyesület által rendezett kiállítás is.
Bélyegnapot kongresszussal egybekötve először 1872-ben Lübeckben rendeztek. Az 1878-ban Párizsban rendezett filatelista kongresszus előadás-sorozata annyira jól sikerült, hogy teljes anyagát könyv alakban közzétették. Az 1890-es években kezdetét vette a „nagycserenap”-nak nevezett gyűjtői összejövetelek szervezése: egy-egy országon belül minden évben más-más egyesület rendezésében került erre sor, melyen az ország minden részéből odautazó több száz, sőt helyenként több ezer filatelista találkozott, hogy személyes megismerkedés révén cseretársi összeköttetést létesítsenek, tapasztalataikat egymásnak elmondhassák, és az azokon rendezett szakelőadásokat meghallgathassák. Ez volt a filatélia aranykora.
A fejlődés során az egyes államokban alakult bélyeggyűjtő egyesületek, szervezetek és a bélyeggel hivatásszerűen foglalkozó személyek egyre jobban érezték, hogy munkájuk megjavításához, egybehangolásához gyűjtői csúcsszervezet létesítésére van szükség. Évekig tartó előkészítő munkák eredményeképpen 1926-ban Genfben megalakult a filatelisták nemzetközi szövetsége, a „Fédération Internationale de Philatélie”, röviden a „FIP”. 1961-ben pl. 28 országos szövetség volt csak a FIP tagja. Évenként egy-egy tagszövetség kap megbízást a kongresszus és az azzal kapcsolatos nagy nemzetközi kiállítás megrendezésére - mint pl. 1961-ben a magyar szövetség.
A legújabb időkben világviszonylatban is erősen megszaporodott a motívum- és tematikus gyűjtők száma. Ők 1957-ben Saarbrücken székhellyel megszervezték a „FIPCO”-t, teljes nevén „L’organisation Mondiale de la Philatélie Constructive”-t - a MABÉOSZ is tagja volt. 1964 elején hosszú tárgyalások eredményeképpen létrejött a megállapodás, mely szerint a FIP teljesíti a motívumgyűjtők minden jogos igényét, és a FIPCO beolvad a FIP-be, annak motívumbizottságaként. A légiposta gyűjtői hasonlóképp külön szervezetet alapítottak „Fédération Internationale des Sociétés Aérophilatéliques”, röviden „FISA” néven (Légiposta Gyűjtő Egyesületek Nemzetközi Szövetsége) - a MABÉOSZ évek óta tagja.
Forrás: Névi Pál, Monográfia I/15, 17-21. oldal.
A bélyeggyűjtés kezdetei Magyarországon
Az első magyar bélyeggyűjtők
A filatélia külföldi születésének és fejlődésének útját követve, nézzük, hogy a külföld fejlődése milyen hatással volt hazai viszonyainkra, mikor és milyen körülmények között kezdődött hazánkban a bélyeggyűjtés. Az itthoni fejlődés pontos nyomon követéséhez sajnos korántsem rendelkezünk az adatok olyan bőségével, mint amennyi külföldi vonatkozásban a filatelisták egész sora által feldolgozásra, rögzítésre került. Régi szaklapjainkban csak elvétve található erre anyag, és ha már akad valami, az hevenyészett és pontatlan, sőt sokszor egymással ellentmondó.
Pontos adatokat nélkülöző feljegyzések szerint hazánkban a bélyeggyűjtés az 1850 és 1860 közötti években kezdődött. Két centruma volt: Budapest és az erdélyi nehézipari vidék. Mindkét helyen külföldi tanulmányutakról visszatértek és a megindult iparosítás keretében külföldről meghívott szakemberek a bélyeggyűjtés terjesztői. Miután a bélyeggyűjtés akkor még gúny tárgya, hívei szenvedélyüknek feltűnést kerülő diszkrécióval hódolnak. Lassanként megismerkednek egymással, és személyes cserekapcsolatok létesülnek - a cserék túlnyomó többsége azonban levelezés útján, külföldi személyekkel folyik. Magyarországi szervezet hiányában még hosszú éveken át külföldi cseretársaságok tagjaiként működnek bélyeggyűjtőink.
Az 1863-ban külföldön végzett tanulmányai befejeztével hazatért Pollatschek Sándor volt az első magyar ismert bélyeggyűjtő. Évtizedeken át fejlesztette szép és értékes gyűjteményét, mellyel külföldön és itthon az érmek és tiszteletdíjak egész sorát nyerte. Haláláig részt vett minden magyar filatelista szervezési és kiállítási munkában. Munkásságával kezdődött a magyar filatélia története.
Az első magyar filatelista emlékének megörökítése után emlékezzünk azokról a nevesebb - már elhunyt - szakíróinkról, akik a magyar filatelista irodalom úttörői voltak: Abonyi Zsigmond, Ágai Vilmos, Alsó Ödön, Alt Dávid, Arany Mór, Bagyon Ottó, Bán Willy, Bauer Béla, Berey István, Bergsmann József, Bihari Jenő, Dr. Bíró Gyula, Bíró Marcell, Bugyi István, Czakó Elemér, Dr. Csécsy Imre, Dr. Déri Ernő, Dr. Dessewffy Miklós, Doszkár Ferenc, Erdődi Ármin, Dr. Fiatska Béla, Fischmann Manó, Gelléri Szabó Károly, Gömöry Lajos, Hajdú János, Haraszty Lajos, Herz Leó, Holländer György, Jászai Emánuel János, Káldor Dezső, Kiss István, Konnerth Róbert, Kölbig Ferenc, Lichtschein Dezső, Markstein József, Marzloff Kamillo, Dr. Payer Béla, Pinterits Sándor, Pollatschek Sándor, Pompéry Elemér, Popper Géza, Rácz Adorján, Rácz Ferenc, Rédey Miklós, Dr. Richter Lajos, Sailer Károly, Dr. Schaffer Dezső, Schiller Dénes, Schmidt József, Schomann Antal, Schönhoffer Lajos, Sipos Antal, Somossy István, Szabó Antal Jenő, Szalay Béla, Dr. Szécsy Artúr, Széki Jenő, Térfi Béla, Unterberg Jenő, Dr. Ürményi Dezső, Dr. Vasváry Ernő, Dr. Vejtey Ferenc és Weinert Győző dr.
Forrás: Névi Pál, Monográfia I/15, 17-21. oldal.
Az első egyesületek létrejötte
1874 tavaszán Budapesten megalakult az „Első Magyar Philatelista Egyesület”. Kutatásaink eddigi eredményei szerint valószínűleg ez volt az első bélyeggyűjtő egyesületünk. Elnökéül előbb Pollatschek Sándort választották meg, aki szerénységénél fogva megválasztását ellenezte, mert az év hat hónapját állandóan vidéken töltötte. Végül javaslatára elnöknek Stein Zsigmondot választották meg. Erről az egyesületünkről utalást külföldön megjelent szakkönyvekben is találunk: Dr. Alfréd Moschkau 1878-ban megjelent könyvében, és a körültekintő alaposságáról közismert német filatelista Theodor Hass „Lehrbuch der Briefmarkenkunde” (Bélyegismeretek tankönyve) című, 1905-ben megjelent könyvében is.
1874 őszén az osztrák-magyar északi sarki expedíció hazatérte után egy bécsi nyomda magánkiadású emlékbélyeg-sorozatot készített a szerencsés hazatérés örömére. A sorozat háromszög alakú és zöld színű bélyegén a felirat „Cap Pest” volt. A bélyegeket az akkori osztrák-magyar monarchia bélyeggyűjtői levélzáróként éveken át használták, és az alkalmi bélyeggyűjtők táborában ma is keresett darabok.
1875-ben, korábbi sikeres vendégfellépései után operaházunkhoz szerződött Perotti (Prott) Gyula, aki korának nemcsak híres tenoristája, hanem jól ismert filatelistája is volt. Sokat tett a filatélia hazánkban való népszerűsítése terén.
1876-ban Zágrábban megalakult a „Litterarisch-Philatehstischer Verein” (Filatelista-irodalmi Egyesület), Oscar Simic elnökletével. Ugyanebben az évben, ősszel, a Soroksári út 25. szám alatt megnyitotta bélyegkereskedését Prückler I. C. néven Prückler Klára - ő volt az első ismert magyar bélyegkereskedő.
(Az eredeti wiki-cikk itt megszakad: „… folytatása következik …” - az 1877-1909 közti időszakot feldolgozó folytatás nem maradt fenn, és lehet, hogy el sem készült. A következő fennmaradt fejezet jóval később, csak 1910-nél veszi fel ismét a fonalat: Az utolsó békeévek (1910-1913).)
Forrás: Névi Pál - A bélyeggyűjtés története. Monográfia I/35-… oldal.