Kedves Mafitt-tagok !
Mindenekelőtt minden tagunknak sikeres új esztendőt kívánunk a Mafitt nevében. Egyúttal kérjük tagjaink elnézését, hogy körlevelünkkel csak most jelentkezünk.
2008. évi közgyűlésünkön, május 24-én a Mafitt megújította a Gervay-Alapítvány kuratóriumát. Az új kuratórium:
elnök: Dr. Lővei György
tagok: Dr. Novotny Erzsébet, Dr. Homonnay Géza, Szabó Jenő és Szücs Károly.
A leköszönő kuratóriumnak, a távozó elnöknek, Czirók Dénesnek, valamint a távozó tagoknak, Rákóczi Margitnak és Vas Istvánnak a Mafitt köszönetét fejezi ki a végzett munkáért.
A közgyűlési jegyzőkönyv elég terjedelmes, mindazonáltal megítélésünk szerint kevés lényegi dolgot tartalmaz, ezért annak postai kiküldésétől eltekintünk. A végleges, hitelesített jegyzőkönyv itt elérhető..
2008-ban a Mafitt közreműködött a Művészetek Palotájában rendezett zenei tárgyú képes bélyegbemutatón („Zene és filatélia”), amely 36 50×70 cm-es tablón mutatta be a zenei témájú magyar és külföldi bélyegeket, ill. objektumokat. Szeptember végén Bécsben, a WIPA’08 nemzetközi kiállításon öt tablón mutatta be a Társaság munkáját és neves tagjait a magyar filatélia rövid áttekintésének tükrében (lásd a mellékelt fotót).
A társasági élet helyszíneként állandósult Diana-terem a Hotel Unióban minden hónapban lehetőséget adott spontán találkozásra, esetenként konkrét programokra. Sajnos ezzel főleg a fővárosi tagok élnek, a vidéki tagoknak a részvétel problematikus. Várjuk az ötleteket, hogy hogyan lépjünk előbbre ebben a kérdésben.
![]() |
Gyászhírek
Szomorú szívvel vettünk búcsút a november 7-én, 58. életévében elhunyt Bondor Lászlótól, a Mafitt gazdasági vezetőjétől és pénztárosától, aki PEST-BUDA bélyegzésgyűjteményével, ill. klasszikus postatörténeti anyagaival, UPU-összeállításával sok kiállításon aratott elismerést. A betegséggel való hosszú küzdelem felőrölte erejét, de még utolsó óráiban is a filatélia éltette. Családja példásan, kitartó szeretettel állt mellette, búcsúztatásán - a Terézvárosi plébániatemplomban - a Mafitt nevében is méltattuk életpályáját. Nyughelye a templom kriptájának 29-es tömbje közepén (a lépcsőn lemenve jobbra) tűnik szembe. Mivel urnába helyezése szűk családi körben történt, és búcsúztatásáról sem tudtuk tagjainkat időben értesíteni, kérjük, hogy a hétköznapok adta lehetőséggel élve látogassuk meg nyughelyét a VI. kerületi, a Király utca és a Nagymező utca sarkán lévő, a Bélyegmúzeumhoz is közel eső templomkriptában. Szolgálatát szerényen, hűségesen vállaló egyéniségét nem felejtjük.
A család döntése értelmében gyűjteményét megőrzik, unokái, András és Zalán fogják azt örökölni és remélhetőleg tovább is vinni. László közelmúltban tervezett filatéliai előadását pedig egy vetített képes emlékülés keretében fogja a Mafitt a családdal együtt megvalósítani.
A Hodobay-Árverezőház lebonyolításában sikeresen lezajlott az a jótékonysági árverés, amelyet főleg tagjaink adományaiból Berényi Péter rokkant újságíró tagtársunk megsegítésére szerveztünk. A tételeket a Mafitt tagok biztosították, az árverésen minden objektum elkelt, a Péternek átadott összeg durván nyolcvanezer forintra rúgott. Az árverező ház mindezt jutalék nélkül bonyolította le, amit ezúttal is köszönünk. Szeretnénk Péter támogatására a továbbiakban újabb akciókat szervezni, hiszen eddig viszonylag kevés a Mafitt azon tagjainak száma, akik készpénzzel, ill. árverési anyagokkal segítették a magyar filatélia ügyéért sokat tett újságíró társunkat. Várjuk tehát folyamatosan a további pénzbeli, ill. filatéliai jellegű, árverésképes adományokat.
A 2008-as évben nem szerveztünk nemzetközi találkozót, az osztrák és szlovák partnerrel a 2009. évi találkozókon dolgozunk. 2009. augusztus 21-23. között Burgenlandban (Pinkafeld) tartjuk az aktuális Osztrák-Magyar Postatörténeti Találkozót. Az előadások témáira vannak elképzeléseink, de elsősorban tagjaink jelentkezését várjuk mind előadóként, mind ötletadóként arra vonatkozóan, hogy milyen témákban hallgatnának legszívesebben előadásokat. A kirándulásra valószínűleg autóbuszt rendelünk, a jelentkezések felmérése hamarosan megkezdődik. Vendégeket is szívesen látunk. A szállásköltség egy főre 35 Euro/éjszaka, az igényeket legkésőbb február végéig közölnünk kell. Kérjük, hogy a részt venni szándékozó tagok, ill. vendégek szándékukat közöljék a 404-1774-es, ill. 20/9983248-as telefonon, vagy E-mailben, és megküldjük a jelentkezési lapot.
A pontos dátum a régi oldal migrálása során nem volt megállapítható; a sorrend a forrásdokumentumban elfoglalt helyük alapján lett becsülve.
