A bélyegek hamisítása csaknem egyidejű a gyűjtés kezdetével. Alapvetően kétféle hamisítási fajtáról beszélhetünk:
- a posták kárára elkövetett hamisítás,
- a gyűjtők kárára elkövetett hamisítás.
Az indíték mindkét esetben legtöbbször a haszonszerzés.
A posták kárára elkövetett hamisítás
Ezek lehetnek úgynevezett - régies kifejezéssel - „csalárd” bérmentesítések, ahol a feladó valamilyen módon megpróbálja - kis mértékben - megkárosítani a postát azáltal, hogy már felhasznált (részekből összerakott, eltávolított bélyegzésű) bélyeget ragaszt a levélre, vagy valamilyen más, bélyeghez hasonlító utánzattal „bérmentesíti” azt. Előfordul az is, hogy gyűjtői „játék”, a posta „tesztelése” vagy valamiféle gyűjtői különlegesség ily módon való létrehozása áll a háttérben. Az ilyen jellegű hamisítás a postát csak minimálisan károsítja.
A fentinél jóval súlyosabb hamisítás a posták értékcikkeinek hamisítása és forgalomba hozatala, vagy tömeges felhasználása. Ilyenekre számos példát ismerünk - a magyar bélyegek története során a legismertebb az első Pengő-filléres forgalmi sorozat 8 és 16 filléres címleteinek hamisítása:


és az utóbbi évtizedekből is ismertek hasonló hamisítványok az Atlantai olimpia sorozatból (50 forintos):

és a Postás Bálint sorozatból (65 forintos):

Sok más példát mutathatnánk be a külföldi hamisítványokból is, már a kezdeti időkből, erre azonban itt nincs lehetőségünk.
A gyűjtők kárára elkövetett hamisítás
Ami a filatelistákat leginkább érinti, az a gyűjtők kárára elkövetett hamisítások „birodalma”. A Mafitt rendkívül fontosnak tartja ezek ismertetését, az ellenük való harcot, amelynek legfőbb záloga az ismeret, a filatéliai tudás.
Nézzünk néhány példát a hamisítványokra, elsősorban a legveszélyesebb területekről:
1871-es díjjegyes borítékok
Bélyegképük kifaragása és kőnyomatos bélyegként való forgalomba hozatala.
Bélyeg előtti levelek bélyegzéshamisítványai
Eredeti, bélyegzés nélküli levélre ritka bélyegzés festése, vagy nyomóeszközzel való rávitele.




A bélyeg előtti levelek hamisítási ügyének dokumentumai itt tekinthetők meg lejjebb.
Bérmentesítési hamisítványok
Olyan esetek, amikor a hamisító rendkívül ritka bérmentesítési formákat próbál utánozni: például 1946-os „Billiós” bélyegeket ragaszt borítékra, azt utólagosan megcímezi, majd valódi vagy hamis bélyegzéssel látja el,


vagy egy egyszerű 1871-es 5 krajcáros levélről eltávolítja a bélyeget, és 25 krajcárost ragaszt fel, kiegészítve a levelet a szükséges jelzésekkel,

esetleg hamis bélyegzéssel vagy bélyegzésrészlettel - de sok olyan hamisítvány is előfordul, ahol használatlan, kevésbé ritka díjjegyes borítékra ragasztanak utólagosan bélyegeket, és ritka hamis kombinációkat hoznak létre hamis bélyegzéssel:

Ritka fogazatok hamisítása
Elsősorban a levélrajzú krajcárosok esetében, főleg az 1874/1881-es soros fogazású bélyegeknél, illetve a feketeszámú kiadásoknál, ahol igen ritka soros fogazású bélyegeket utánoz a hamisító utólagos hamis fogazással.



Színek hamisítása
Különlegességek hamisítása egyes színek mesterséges eltávolításával vagy akár azok módosításával - elsősorban a modern, többszínnyomású bélyegeknél (pl. az arany színnyomat eltávolítása, fakítás, vegyi kezelés; ez utóbbira a legegyszerűbb példa a zöld színű levélrajzú 3 krajcáros, amelyből Hypo-oldatban kioldódik a sárga szín, és kék bélyeget kapunk). Ezek a színmódosulások egyszerű fényhatásra is bekövetkezhetnek - legyen az napfény vagy neonfény (ilyen bélyegek láthatók például ritkábban rendezett bélyegkereskedői kirakatokban).

Felülnyomat-hamisítványok
Ezek között megtaláljuk a jelentősebb értékű felülnyomott bélyegek hamisítványait, de igen gyakran a csekélyebb értékűekét is - ez utóbbi főleg az úgynevezett „megszállási” (helyi) kiadásokra jellemző. Az egyik legnehezebb vizsgálati terület, ahol az azonnal feltűnő primitív hamisítványtól az eredetihez megszólalásig hasonló „mestermunkáig” minden előfordul.



A felsorolt eseteken túl persze számos más fajtája is létezik a hamisítványoknak, illetve a hamisításoknak, de ezek azok, amelyek - értéknagyságrendjük miatt - a legveszélyesebbek. Az ilyen esetekben - ha a legkisebb gyanú is felmerül - célszerű szakértő tanácsát kérni. A gyűjtő természetesen akkor jár el helyesen, ha önbecsülésére építve önmaga is tesz azért, hogy minél jobban elsajátítsa a szükséges ismereteket, és az esetek nagy részében saját maga képes legyen eldönteni egy objektumról, hogy az valódi vagy hamis.
Az esetek jó részében ez lehetséges. Vannak persze olyan kivételek, ahol gyakran a szakértők sem tudnak egyértelműen állást foglalni, hiszen egy eredeti fogazás hű utánzása egy igazán profi hamisítónak nem is olyan nagy feladat. Ilyenkor csak valószínűsíteni lehet a darab hamis vagy eredeti voltát, utalva annak kétségességére. Az esetek nagy százalékában azonban teljes bizonyossággal megállapítható az eredetiség vagy a manipuláció. Az ide vezető út persze többféle lehet: van azonnal felismerhető hamisítvány (például egy 1876-os bélyegzésű 11½-es fogazású levélrajzú bélyeg esetében, amely nem lehetséges), de van olyan eset is, ahol csak hosszadalmas vizsgálódás és alapos elemzés után adható egyértelmű válasz.
(A fenti példa is mutatja, milyen fontos szerepe van a tudásnak: ha valaki tudja, hogy a 11½-es fogazógépet csak 1888-ban vették használatba, annak nem kell a fogazás eredetiségét vizsgálnia - azonnal láthatja, hogy hamisítványról van szó.)
Mire van szükség a vizsgálathoz?
A tudáson kívül persze más is szükséges a kétes bélyegek vizsgálatához.
Elsősorban nagy szükség van egy jó nagyítóra, ami lehetővé teszi a részletek alapos elemzését. Ez legalább 8-10-szeres kell legyen, de lehet 20-30-szoros is - legjobb, ha mindkét fajta eszközzel rendelkezünk. Nagyon nagy segítséget adhat a számítógépes szkennelés is, ahol akár százszoros nagyításban vizsgálhatók a részletek (és emellett a bélyeg részleteinek szépsége is sokkal jobban élvezhető).
Nagyon fontos az UV-lámpa, amely sajnos még mindig nem terjedt el kellően a hazai gyűjtők körében. Az ultraibolya fényben vizsgált bélyegeken számos olyan dolog jön elő, amit egyébként, normál fényben nem észlelhetünk.
A tudásra visszatérve, annak optimális helye a gyűjtő fejében lenne. Persze nagyon kevesen vannak olyanok, akik mindent tudnak és mindent meg is tudnak jegyezni. A tanuláshoz, tapasztaláshoz idő kell, és mire ebben valaki felsőfokú szintre jut, bizony a memóriája már nem mindig elsőrangú. Vagyis a fejen túl nagyon fontos a szakirodalom: a katalógusok, cikkek, monográfiák, árverési katalógusok és hasonlók.
Az is jó, ha az egyes területekről van megfelelő összehasonlító példányunk. Nyilvánvaló, hogy ez esetleges és nem is olyan egyszerű, de célszerű erre törekedni. Egy egyszerű példa: a feketeszámú krajcárosok és a Turulosok ritka soros fogazású példányainál az eredetiség vizsgálatát azzal célszerű kezdeni, hogy a bélyegek függőleges oldalainak a fogazatát összehasonlítjuk egy fésűsfogú példányéval. Ha azok egyezőek, akkor egyértelműen hamis bélyegről van szó, amelynek vízszintes oldalait fogazták le 11½-es fogazással. Ha a fogazatok eltérőek, akkor tovább kell folytatni az alapos vizsgálatot. Az esetek többségében az első változat fordul elő, vagyis támpéldány használatával gyorsan jutunk eredményre.
A Mafitt célja, hogy honlapján a legfontosabb ismereteket összefoglalja és közreadja. A részleteket folyamatosan dolgozzuk fel.
Idegen nyelvű tájékoztatót nyújt e témáról az „Arge Ungarn” magyar hamisítványokról szóló weboldala.
Hamisítványok, újnyomatok és utánzatok archívuma
- Bélyeg előtti levelek (a Gervay Alapítvány anyaga)
- Osztrák posta Magyarországon 1850-1867
- Magyar bélyegkiadások 1867
- Magyar bélyegkiadások 1871
- Magyar bélyegkiadások 1874-1900
- Magyar bélyegkiadások 1900-1918
- Helyi (megszállási) kiadások 1918-1921
- Magyar bélyegkiadások 1918-1945
- Helyi (megszállási) kiadások 1944-1945
- Magyar bélyegkiadások 1945-
- Magyar perfin 1877-1964 (a Magyar Perfin Klub közleménye)
- Illetékbélyegek 1854-től
- Újnyomatok (nem próbanyomatok)
- Utánzatok (nem az eredeti lemezről készültek)
Az archívum folyamatosan bővül - utolsó frissítés: 2025. november.
A bélyeg előtti levelek ügye
A Gervay Mihály Magyar Postatörténeti Alapítvány a 2001.03.02-i ülésén tárgyalta először a hamis magyar bélyeg előtti levelek ügyét, és egyhangú szavazattal a következő határozatot hozta:
„A kuratórium felhatalmazza a kuratórium elnökét, hogy a hamis leveleket egy minimális darabáron, összességében 100.000 Ft értékhatárig 2001. évben megvásárolja, amivel biztosítja a hamis levelek forgalomból való kivonását, azok megőrzését és a további szakmai kutatómunka számára való rendelkezésre bocsátását.”
Később ez az összeg évről évre, újabb kuratóriumi döntéseknek megfelelően - az igények szerint - növekedett. A levelek átvétele minden esetben írásos megállapodás alapján került az alapítvány tulajdonába. Az alapítvány célja az volt, hogy ezeket a hamis leveleket a további gyűjtői és kereskedői forgalomból kivonja, megőrizze, és összehasonlítás végett rendelkezésre bocsássa a további kutatások számára.
Így az alapítvány eddig az alábbiak szerint vásárolt fel hamis, vagy annak vélt leveleket, amelyek képét a további kutatómunkához, azonosítás céljából közli. A közölt levelek vonatkozásában az alapítvány nem járul hozzá azok további nyilvános közléséhez, kivéve ha ahhoz kifejezett írásbeli hozzájárulását adja.
Köszönettel várjuk a hamis levelek vizsgálatában való részvételi szándékát, melyet az alapítvány bármely tagjánál jelezhet.
A hamisítványgyűjtemény alakulása


















































































































































































































































































































































































































































































































































































