Elnökségünk Dabasra kihelyezett Mafitt-székfoglaló tartásával segíti az Internetes Bélyeggyűjtő Klub azon kezdeményezését, hogy rendszeres, idén már ötödik alkalommal szervezett éves találkozójukon szokásos előadásaikat „Filatéliai Akadémia” jelleggel filatelista képzéssé fejlesszék. Az első alkalommal Gelle Péter székfoglalójára kerül sor. Az Akadémia nyitóelőadását Nikodém Gabriella, a Mafitt elnökség székfoglalókat szervező tagja tartja. Az alkalmat megragadva, székfoglalójuk megtartására készülő új tagjainkat ez úton is kérjük, hogy nála egyeztessék témájukat, a helyszínt és az időpontot. (Mint ismeretes a Mafitt alapszabálya szerint az új tagoknak székfoglaló előadást kell tartaniuk, felvételüket követően lehetőleg egy éven belül.) A Filatéliai Akadémia előadásait első alkalommal az IBK honlapján olvasható program szerint, szeptember 17-én szombaton tartják, a dabasi Kossuth Zsuzsa szakközép- és főiskolában.
A pontos dátum a régi oldal migrálása során nem volt megállapítható; a sorrend a forrásdokumentumban elfoglalt helyük alapján lett becsülve.