
Az osztrák klasszikus filatélia nagy alakja távozott el 2020. június 19-én a földi életből. Már
fiatalemberként a bélyeggyűjtés profi oldalára állt és először németországi kereskedő házakban
dolgozott. A 70-es években a bécsi Rauch cégnek lett a filatéliai szakértője, majd 1987-ben
megalakította Bernd Vogellel együtt a legendás ÖPHILA céget a Führichgasséban. 2002-től a cég
kereskedelmi és üzleti ügyeit már Gerhard Schwarz irányította, így biztosított volt Fritz Puschmann
számára a nyugodt szakmai munka lehetősége. Utolsó árverésüket - a 75-diket - 2015 áprilisában
tartották. Az ÖPHILA cég kedvelt találkozóhelye volt annak idején a magyar gyűjtőknek, sok-sok
anyag oda vándorolt ki és talált új gazdára.
Sok szép gyűjteménye volt, de abból is kiemelkedett a bélyeg előtti anyaga, amelyet a WIPA-2000
kiállításon Grand-Prix éremmel honorált a zsűri. Először történt meg egy világkiállításon, hogy bélyeg
előtti anyag kapta meg ezt a magas elismerést. Számtalan előadást tartott a különböző
rendezvényeken, az osztrák-magyar szimpóziumoknak is rendszeres résztvevője volt, legutoljára
2015-ben láthattuk egy ausztriai szimpóziumon a Levante anyagát. A MAFITT-nak is aktív tagja volt
1992 és 2014 között. A klasszikus magyar területnek is kiváló ismerője volt, egy-egy ritkább levél
kapcsán még ma is találkozhatunk jellegzetes kézírásos szakvéleményeivel. Nyugodjék békében!
DCZ
A pontos dátum a régi oldal migrálása során nem volt megállapítható; a sorrend a forrásdokumentumban elfoglalt helyük alapján lett becsülve.
Minden 2020. évi hír » · Vissza a Hírekhez
MAFITT Hírlevél
Ne maradjon le a Társaság híreiről és „A hét műtárgya” rovatról: iratkozzon fel rendszeres hírlevelünkre!