A Mafitt elnöksége 2021. február 19-én elnökségi ülést tartott. Megállapította, hogy a gyülekezési korlátozások előre nem látható időtartamú fennállása miatt az idén esedékes tisztújító közgyűlés időpontját jelenleg még nem célszerű kitűzni. Mivel a tisztújítás előkészítésére az alapszabályban előírt Jelölöbizottság felállítása a tavalyi közgyűlés - kétszeri kísérletünk ellenére is bekövetkezett - elmaradása miatt nem kerülhetett sor, az elnökség e vis-maior miatt mulasztást a rendkívüli jogrendben fennálló felhatalmazás alapján saját hatáskörben pótolta, és az alábbi határozatot hozta:
2021/1. sz. határozat: az Elnökség megbízza dr. Novotny Erzsébetet, dr. Révész Péter és Szücs Károlyt, hogy alakítson jelelő bizottságot, márciusban kérdezzék körbe a tagságot és áprilisra állítsanak össze egy közzétehető jelöltlistát a Mafitt tisztségeinek 2021-2026 közötti betöltésére.
Kérjük tagjainkat, hogy javaslataikkal készüljenek arra, hogy a bizottság tagjai rövidesen telefonon vagy személyesen megkeresik azzal, hogy a Mafitt-ban tisztségre jelölést elfogadnak-e illetve van-e javaslatuk ellenőrre és az elnökség tagjaira. (Alapszabályunk szerint elnököt és titkárt nem kell jelölni, mert őket az új elnökség saját tagjai közül fogja megválasztani.)
A jelölő bizottság tagjai tisztségre jelölést nem fogadhatnak el. A jelenlegi elnök és az elnökség tagjai 10 éve, a Mafitt ellenőre 5 éve töltik be tisztségüket, és arra kérik a tagságot, hogy fennmaradásunk érdekében lehetőségeik szerint vállaljanak valamilyen saját szerepet az elnökségben, vagy a Mafitt projektjeiben. Jelöltekre tett javaslataik során pedig vegyék figyelembe, hogy jövőbeli további fejlődésünk érdekében most már elengedhetetlenül szükséges lesz tettrekész új erők bevonására!
Az írásos beszámolók eddigi eredményeinkről és a Mafitt jelen helyzetéről készülnek, és az idei tisztújító közgyűlés meghirdetését követően honlapunk híreiben hamarosan olvashatók lesznek.
|
Minden 2021. évi hír » · Vissza a Hírekhez MAFITT HírlevélNe maradjon le a Társaság híreiről és „A hét műtárgya” rovatról: iratkozzon fel rendszeres hírlevelünkre! |