A Mafitt elnöksége 2021. április 16-án elnökségi ülést tartott, melyen az idei, az alapszabály szerint május végéig esedékes tisztújító közgyűlésről a következő 2021/2 sz. határozatával a Mafitt tisztújító közgyűlését 2021.05.18-án 17 órai kezdettel, (megismétlés esetén május 22-re) a MABÉOSZ-ba hívta össze. A járványhelyzet miatti gyülekezési korlátozások május 22-ig való meghosszabbítása következtében ez meghiúsult. Mivel lehetséges, hogy a korlátozások 22-e után megszűnnek, a megismételt közgyűlést - az eredeti időponthoz képest egy nappal eltolva, - május 23-án vasárnap 10 órai kezdettel, a MABÉOSZ székház I. emeleti kiállítótermében tartjunk meg, mely alapszabályunk szerint a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes. Ha a korlátozások május 22 után is fennmaradnak, a küldöttgyűlést azok feloldása után tartjuk meg, melyről külön értesítést küldünk. A május végéig kötelezően benyújtandó mérleget ez esetben törvényi felhatalmazás alapján a közgyűlést helyettesítve az Elnökség, mint ügyvivő testület fogadja el.
A szokásos napirendet tartalmazó meghívó és a jóváhagyandó mérleg itt olvasható. A közgyűlésre készült titkári és pénzügyi jelentés pedig itt található, - mely a tavalyi közgyűlés elmaradása miatt az elmúlt két évről szól Ezt egészíti ki az elnökség felkérésre a Bélyegvilág április számába készült áttekintés a Mafitt legutóbbi 10 évéről.
Az előző elnökségi ülésen felkért jelölőbizottság munkája eredményét rögzítő emlékeztető szerint tagjaink a 7 tagú elnökségbe az alábbi 9 főt és egy ellenőrt jelölték, akik a jelölést valamennyien elfogadták.
Az elnökség tagjaira jelöltek (a legtöbb szavazatot kapott 7 fő lesz az elnökség tagja, akik az elnököt és a titkárt maguk közül választják):
A Mafitt ellenőri megbízására egy tagunk vállalt jelölést:
A közgyűlésen nevükben való részvételre írásos meghatalmazás adható olyan tagjaink részére, akik azon biztosan részt vesznek. Kérjük, hogy ilyen esetben legyenek figyelemmel arra, hogy alapszabályi korlát miatt a meghatalmazottak összesen legfeljebb 3 meghatalmazást fogadhatnak el. A meghatalmazottakkal emiatt a megbízást előzetesen célszerű egyeztetni. A visszavonásig adott korábbi meghatalmazások változatlanul érvényesek. (2021.04.18, rendeletek hatályának meghosszabbítása miatt frissítve