Archívum

Bélyegelőtti levelek hamisítási ügyének dokumentumai

Bélyegelőtti levelek hamisítási ügyének dokumentumai

Tisztelt látogatónk!

A Bélyegvilág 2008. évi 10., novemberi számának 3. oldalán Kurdics Sándor MABÉOSZ elnök közleményében annak a véleménynek adott hangot, hogy
„A bélyeg előtti levelek hamisítása tárgyában felmerült eltérő vélemények miatt az ezzel az üggyel kapcsolatban kezdeményezett rágalmazási per bírósági tárgyalásának jegyzőkönyve és a bírósági végzés nyilvánosságra hozatala pontot tehet a kialakult vita végére. Ezért a perben érintett személyek írásbeli hozzájárulását ehhez megkérjük, ennek megadása esetén az elnökség a dokumentumokat nyilvánosságra hozza, illetőleg lehetővé teszi megtekintésüket.”

A Mafitt időközbeni elnökségi ülésén örömmel üdvözölte a MABÉOSZ elnökségének döntését, bár abból nem derült ki pontosan, hogy a jegyzőkönyv, ill. a végzés közül melyiket hozza nyilvánosságra és melyiknek teszi lehetővé a megtekintését. Abban azonban pontosítás szükséges, hogy a vonatkozó jegyzőkönyv nem bírósági tárgyaláson, hanem az azt megelőző bírósági személyes meghallgatáson készült, mivel tárgyalásra a vádindítvány elejtése miatt nem került sor.

A Mafitt jelenlegi elnökségének, ill. a volt érintett elnökségi tagoknak a véleménye egyaránt az, hogy a bírósági ügy önmagában a hamisítás mellékszála, amely érdemben igen kevés következtetés levonására alkalmas. A Mafitt ezt az ügyet, amelynek lezárásáról egyáltalán nem beszélhetünk, a MABÉOSZ-szal való együttműködés és párbeszéd vonatkozásában már több alkalommal lezárta. A Mafitt elnöksége mégis üdvözli a megjelent közleményt, mert ebből kiderül, hogy a nyilvánosságra hozatalnak az akadálya kizárólag a Mafitt érintett elnökségi tagjainak személyiségi jogvédelme. Nos, valamennyi érintett szóban nyilatkozva hozzájárult a nyilvánosságra hozatalhoz. Azonban valamennyien úgy gondoljuk, hogy a vádindítvány, ill. a meghallgatási jegyzőkönyv és végzés önmagában történő közlése vagy hozzáférhetővé tétele a képet csak nagyon szűk tartományban teszi világosabbá. Ezért a Mafitt honlapján a hamisítási ügyek nyomon követésének átlátásához a rendelkezésre álló dokumentumok közül a 2006 tavasza utáni legfontosabbakat ugyancsak nyilvánosságra hozza. Ebben kizárólag csak a vádindítványt kiváltó, 2006. áprilisi Mafitt-tájékoztató, a MABÉOSZ Bélyegvilágban közölt áprilisi közleményére reagáló, de nem közölt Mafitt-cikktervezet, továbbá Mafitt-MABÉOSZ levelezési anyagok (köztük a cikket javasló, ill. elutasító levelek) szerepelnek, illetve olyan nyilvános dokumentumok, amelyek a megértést elősegíthetik.

A mellékletként csatolt dokumentumok az alábbiak:

  1. 2006. április 5. -         

    TÁJÉKOZTATÓ a Mafitt tagok és a MABÉOSZ elnökségi tagjai részére a bélyeg előtti levelek hamisítása és forgalmazása ügyében

  2. 2006. április 6. -         

    a Mafitt elnökének fax-levele Kurdics Sándor MABÉOSZ elnöknek

  3. 2006. április 15. -       

    a Mafitt elnökének levele Kurdics Sándor MABÉOSZ elnöknek

  4. 2006. május 4. -         
    dr. Lippai Pál bűnügyi vádindítványa

  5. 2006. május 27. -       

    Címkorrekciós beadvány a bírósághoz

  6. 2006. június 19. -       

    a Mafitt elnökének fax-levele Kurdics Sándor MABÉOSZ elnöknek

  7. 2006. június -             
    A Bélyegvilágnak közlésre megküldött Visnyovszki Gábor cikk

  8. 2006. október 31. -   

    a Mafitt elnökének fax-levele Kurdics Sándor MABÉOSZ elnöknek (a júniusi faxlevél kiegészítése)

  9. 2006. július 12. -        
    bírósági meghallgatási jegyzőkönyv

  10. 2006. augusztus 3. -   

    dr. Lippai Pál vádindítványának végzése

  11. 2008. május 5 -          

    a Mafitt-bizottság nyilatkozat-tervezete

  12. 2011. június 16. -       
    a Mafitt és a MABÉOSZ közös közleménye

  13. 2011. november 19. -

    a közös közleményt megerősítő rendkívüli Mafitt közgyűlés jegyzőkönyve

  14. 2011. november 25. -
    A 2006. évi elnökségi tájékoztatóval kapcsolatban Czirók Dénesnek a rendkívüli közgyűlésen jelzett, és honlapunkon közzétenni kért konkrét kifogásai

A novemberi rendkívüli közgyűlés határozata alapján kérjük, hogy az érdekeltek ezzel az üggyel a továbbiakban a Mafitt bevonása nélkül foglalkozzanak. További megnyilvánulásokat a hamisításokkal kapcsolatos múltbeli események magyarázatairól nem közlünk. A félreértések elkerülése végett: e mellett továbbra is támogatjuk, sőt bátorítjuk a téma iránt érdeklődő tagjainkat a begyűjtött levelek filatéliai elemzésébe való bekapcsoldódásba. Alapszabályban deklarált célunknak megfelelően, örömmel és készséggel publikáljuk az ezekkel kapcsolatos eredményeket, valamint az esetleges további hasonló, messzemenően elítélendő esetekről szóló szakszerű tájékoztatásokat is!

A Mafitt Gervay alapítványa változatlanul jelentős szerepet játszik a hamis bélyeg előtti levelek gyűjtői forgalomból történő kivonásában. Itt elérhető az alapítvány által forgalomból kivont hamis bélyeg előtti levelek képtára.

Minden 2006. évi dokumentum »  ·  Archívum

MAFITT Hírlevél

Ne maradjon le a Társaság híreiről és „A hét műtárgya” rovatról: iratkozzon fel rendszeres hírlevelünkre!